Megjelent: 7 éve

12 métert zuhant egy munkás Mosonmagyaróváron

Súlyosan megsérült az a 49 éves férfi, aki tetőszigetelés közben lezuhant a mosonmagyaróvári egyetemi sportcsarnok tetejéről. A rendőrség vizsgálja az esetet - írja a Kisalföld.

A lap információi szerint mintegy 12 méter magasból zuhant a betonburkolatra a Mogaac-sportcsarnok tetejéről az épület tetőszigetelését végző férfi. A sérültet súlyos, életveszélyes állapotban szállították a győri Petz-kórházba.

Prof. Oláh Attila orvos igazgató a Kisalföldnek elmondta: az életmentő műtét során eltávolították a lépét, a férfi emellett vesezúzódást, medence- és arccsonttörést, koponyasérülést szenvedett. Mostanáig az intenzív osztályon kezelték, s mivel állapota stabilizálódott, a szubintenzív részlegre kerülhetett. Mindezzel együtt nincs túl a nehezén, hosszú lábadozás vár rá.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője azt nyilatkozta a lapnak, hogy hétfő reggel a szakemberek a sportcsarnok tetején végeztek szigetelési munkálatokat, ezen munkálatok közben esett le a férfi, bővebb tájékoztatást a nyomozás érdekében nem adtak. Az eset körülményeit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indított nyomozás keretében vizsgálja.

A szigetelést végző cég ügyvezetője a nyomozás lezárultáig nem akart nyilatkozni.

Kisalföld
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk

A munkaköri alkalmassági vizsgálatról: a hiányának is hosszú lehet az árnyéka

Csak akkor vizsgálná orvos a munkakörre való alkalmasságot, ha ezt jogszabály írná elő, illetve, ha a munkáltató erről így döntene – erről... Teljes cikk