kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Jelentős béremelést kapnak több szektor dolgozói és a nyugdíjak is emelkednek

Jelentősen emelkedik az ápolónők bére, akiknek a fizetése 2012-2019 megduplázódik, majd 2022-ig további csaknem 70 százalékkal emelkedik - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

images

Kiemelte: a központi közigazgatásban átlagosan 30 százalékos fizetésemelés lesz, és a honvédelmi, valamint a rendészeti igazgatási alkalmazottaknál is lesz béremelés. Gulyás Gergely tájékoztatása szerint a kormány szerdán felkérte az Igazságügyi Minisztériumot, hogy - a Pénzügyminisztériummal és az Országos Bírósági Hivatallal (OBH) együttműködve - készítsen elő egy valamennyi bírót érintő jelentős fizetésemelési javaslatot.

A tárcavezető úgy fogalmazott, reményeik szerint a kabinet ezzel orvosolni tudja a bírák jelenlegi méltatlan fizetési helyzetét, az ország 2800 bírója pedig legkésőbb 2020. január elsejétől egy új bértábla szerint kaphatja majd illetményét.

Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy övőre 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak a kormány inflációs adatok alapján hozott szerdai döntése nyomán.

A tárcavezető szólt arról is, a kabinetnek nyugdíjprémium kifizetéséről is döntenie kellett, ami összesen 41 milliárd forintos kiadást jelent az államnak az idei évben, és átlagosan 16-17 ezer forintot jelentett valamennyi nyugdíjasnak. Gulyás Gergely emlékeztetett, a kormánynak idén tavasszal sikerült Erzsébet-utalványokkal is támogatni a nyugdíjasokat, reményeik szerint pedig a jövőben is évente egyszer sor kerül hasonlóra a magyar gazdaság jó teljesítménye esetén.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk