kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Megegyeztek az ügyeleti díjban a pécsi orvosok

Lesz ügyeleti ellátás a Pécsi Tudományegyetem baleseti sebészeti és fül-orr-gégészeti klinikáin novemberben, miután a dolgozók a napokban megegyeztek a munkáltató PTE vezetésével az önként vállalt túlmunkára vonatkozó díjazásról - közölte az orvosok jogi képviselője az MTI-vel.

A dolgozók az ellátás zavartalansága érdekében, azzal a feltétellel fogadták el az egyetem ajánlatát, hogy folytatják a bérekkel kapcsolatos tárgyalásokat. A most kötött megállapodás alapján a PTE a rendes munkáért járó óradíj 130 százalékát fizeti a kötelező, 195 százalékát pedig az önkéntes túlmunkáért - tette hozzá Monori Tamás.

A negyven orvost képviselő ügyvéd utalt rá: október közepén úgy tűnt, novembertől év végéig veszélybe kerül az ügyeleti ellátás a két intézményben, miután a dolgozók nem tudtak megegyezni az önkéntes túlmunka díjazásáról. Emiatt azonban komoly ellátási problémák lehettek volna a Baranya, Somogy és Tolna megyék alkotta dél-dunántúli régióban.

Monori Tamás korábban beszámolt arról, hogy az orvosok az egyetemmel kötött kollektív szerződésük szerint rendes munkaidejükön túl évi kétszáz, az egészségügyi törvény alapján 416 óra túlmunkára kötelezhetőek. Ők ezt már korábban ledolgozták, sőt a traumatológusok október közepén 450-600 óra túlmunkánál tartottak, s azt szeretnék, ha munkáltatójuk az önként, a szabadidejük terhére vállalt túlóráikat az eddiginél magasabb összeggel honorálná.

Megjegyezte, az egyetem óránként ezer forint nettó összeget fizet a kötelező túlórákért, az önkéntes túlmunkára pedig a kollektív szerződésben foglalt rendes munkáért járó 700 forintos óradíj 195 százalékát ajánlotta. Ezt az orvosok akkor nem fogadták el, ennek a többszörösére tartanak igényt.

Kollár Lajos, a klinikai központ igazgatója az MTI megkeresésére október közepén azt mondta: a törvényi minimum feletti ügyeleti díjat ajánlottak. A jelenleg komoly adósságokkal küszködő, s emiatt kincstári biztos felügyelete mellett működő egyetem nem tud eleget tenni irreális követeléseknek.

A professzor hangsúlyozta, hogy ha az orvosok nem adnak ügyeletet, az egyetem vészintézkedésekre kényszerül. Ennek keretében intézményeket vonhat össze és az érintett klinikákon bevezetheti a műszakos munkarendet.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk