Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Borsik: Eltűnik a szabadságok egynegyede

A szabadságok egynegyede eltűnik a Magyarországon, azt soha nem kapja meg a dolgozó, s ez megengedhetetlen - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn egy sajtótájékoztatón.

Azt tapasztaljuk, hogy nagyon sok munkáltató csak a töredékét adja ki a szabadságnak, s ennek az is oka, hogy a dolgozói létszámot, különösen a közüzemeknél, olyan mértékben csökkentetik le, ami lehetetlenné teszi a szabadságok kiadását - emelte ki a szakszervezeti vezető. Hozzátette: ezért is tett több javaslatot az ASZSZ a kormánnyal folytatott tárgyalásokon, így április elsejétől változott a törvény, miszerint a következő évre a szabadságnak legfeljebb csak az egynegyedét lehet átvinni, s azt is március 31-ig ki kell adni.

Borsik János a szakszervezetek sikereként könyvelte el, hogy a dolgozó ezentúl vis maior esetén mindenféle előzetes bejelentés nélkül három nap szabadságot kivehessen.

Az Autonómok elnöke beszélt arról is, hogy a szakszervezetek nem értenek egyet azzal, hogy a munkaadók kivételesen fontos gazdasági érdekre hivatkozva átvihessék dolgozóik szabadságát a következő évre, s nem javasolják a tagszervezeteknek a helyi kollektív szerződések megkötésénél annak elfogadását, mert a március 31-ei kötelező szabadság-kiadás ezzel meghosszabbodna június 30-ig. A szakszervezetek a 2007-es idei évet egyébként "átmeneti esztendőnek" javasolják, ami azt jelenti, hogy a felgyülemlett szabadságokat szeptember 30-ig lehetne kiadni.

Borsik János kitért a munkáltatók által szorgalmazott szabadságok pénzbeli megváltási lehetőségére, hangsúlyozva, azt az alkotmány és a Munka törvénykönyve is tiltja. "A szabadság, amíg a munkaviszony fennáll, természetben kiadandó követelmény, s nem lehet lenullázni három év eltelte után sem" - mutatott rá az érdekképviseleti tisztségviselő.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk