Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Új igazgató került a CEPOL élére

Detlef Schröder vette át a leköszönő Bánfi Ferenc helyét az Európai Unió Bűnüldözési Képzési Ügynöksége (CEPOL) ügyvezető igazgatójaként. Bánfi Ferenc nyolc éven át volt a 2014 óta budapesti székhelyű CEPOL ügyvezető igazgatója, ő volt az első magyar, aki ilyen tisztséget töltött be európai uniós ügynökségnél. Mandátuma csütörtökön lejárt - írja az MTI.

Bánfi felidézte: nehéz időszakban vette át a CEPOL vezetését, és magára kellett vállalnia az ügynökség megreformálásának feladatát. Fontos cél volt a szervezet megújítása, és ma elmondható, hogy minőségi munkát végez a CEPOL - jelentette ki.

Bánfi Ferenc emlékeztetett: 2014-ben a CEPOL fordulóponthoz ért, amikor Nagy-Britanniából új székhelyre került, és mindössze négy hónap alatt kellett Budapestre költöznie. A szervezet a magyar állam folyamatos támogatását élvezi - tette hozzá.

Papp Károly rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány kiemelte: Magyarország rendkívüli fontosságot tulajdonít a biztonságnak, a megfelelő közbiztonság alapvető. A terrorizmus, a szervezett bűnözés, a kiberbiztonsági fenyegetések, az illegális migráció és a radikalizáció felkészült és modern rendvédelmi szerveket, magas szintű továbbképzéseket követel meg - jelentette ki.

Kifejtette: az európai polgárok számára a biztonság mindenekfelett álló prioritás, és amíg a közbiztonság szavatolásának legfontosabb letéteményesei a tagállamok, addig az EU-nak is nagy szerep jut, hiszen sokszor csak nemzetközi összefogással kezelhetők a kihívások. A bűncselekmények nem ismernek határokat, ezért a bűnüldözésnek sem lehetnek határai - fogalmazott.

Kitért arra: évente 150 magyar szakember vesz részt a CEPOL képzésein, és egyre több a magyar oktató is. Magyarország büszke arra, hogy 2014 óta Budapest ad otthont az ügynökségnek, amely számára 2024-ig térítésmenetesen biztosítja az épület használatát - mondta. Hozzátette: Magyarország hosszú távon elkötelezett a CEPOL mellett.

Detlef Schröder, a CEPOL hivatalba lépő ügyvezető igazgatója elmondta: elődje gondoskodott arról, hogy az ügynökség hatékonyan működjön a nehéz kihívások ellenére is. Az elmúlt nyolc évben a szervezet nagy fejlődésen ment keresztül, és fontos ennek fenntartása a következő években is a gyorsan változó biztonsági környezet miatt, és azért, mert a biztonság még lényegesebbé vált Európában - közölte.

A CEPOL az Európai Unió szervezeti egységeként jött létre 2001-ben azzal a céllal, hogy a tagállamok rendfenntartó erőinek képzéseket biztosítson, és ezzel segítse az együttműködésüket. 2017-ben a CEPOL képzésein 23 498 rendfenntartó tisztviselő vett részt 39 országból, a képzések középpontjában a terrorizmus elleni küzdelem, a kábítószer-kereskedelem, az illegális migráció, valamint az emberkereskedelem elleni erőfeszítések álltak.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk