Megjelent: 18 éve

Pszichológiai tesztek és a jogtisztaság

Ma már eszünkbe sem jutna illegálisan másolt szoftvereket telepíteni az irodai számítógépeinkre. De mi a helyzet a pszichológiai tesztek jogtisztaságával?

A hazai helyzetkép ezen a területen nem túl kedvező: az alkalmazott pszichológiai tesztek legnagyobb része illegális, azaz a kérdőívek, becslőskálák és egyéb eszközök forgalmazójának fogalma sincs arról, hogy hosszú és költséges kutatási munkája nyomán kifejlesztett mérőeszközét évek, évtizedek óta engedély nélkül használják Magyarországon.

Egy alig 30 tételes kérdőívvel szembesülve tényleg nehéz felbecsülni a mérőeszközbe fektetett kutatás értékét, és talán a felhasználónak még az is eszébe jut, hogy "ilyet én is össze tudok állítani". Valójában azonban egészen megdöbbentő mennyiségű idő, energia és pénz egy-egy kérdőív kifejlesztése.
Az elméleti tétel-összeállítást komoly kutatómunka előzi meg, majd az első tételsor számos érvényességi és megbízhatósági ellenőrzésen megy keresztül, több száz (esetleg ezer) emberen tesztelik, rengeteg statisztikai elemzést végeznek több fázisban, finomítják a tételeket, kidobálnak belőlük, újakat raknak be, és mindezt a folyamatsort addig ismétlik, míg a kérdőív megbízhatóan méri azt a pszichológiai jellemzőt, aminek a mérésére azt tervezték.

A mindössze 20-20 tételes állapot- és vonásszorongást mérő STAI (State-Trait Anxiety Inventory; Spielberger és mtsai, 1970) X változatát például a 60-as években több mint 2.000 emberen validálták, 6 éven át, 6 lépésben; majd a 80-as években átdolgozták, így készült el a kérdőív Y változata. Amint a tetemes munka eredményeként a mérőeszköz elkészül, egy tesztforgalmazó útján kerül értékesítésre, a felhasználó pedig az árba beépített jogdíjban fizeti meg a fejlesztési, alkotói költségeket, akárcsak a szoftverek vagy a zenei CD-k esetében.

Ugyanakkor a pszichológiai mérőeszközök esetében az illegalitás összetett következményekkel jár, hiszen az ilyen teszt nem puszta másolata az eredeti tesztnek, mint amilyen a másolt szoftver vagy a zenei CD, hanem az eredeti engedély nélküli és ellenőrizetlen adaptációja, amelynek alapján emberekkel kapcsolatban hoznak döntéseket.

Nem jogtiszta mérőeszközök esetében a teszt előállítója nem kért engedély a jogtulajdonostól az adaptációra, saját elképzelése szerint fordította le a kérdőívet, és saját belátása szerinti méretű és típusú mintán adaptálta az eszközt. Szintén önállóan döntött arról, milyen formában értékesíti a tesztet, majd pedig az eladás után befolyt összeget teljes egészében saját bevételként könyveli el, jogdíjat nem fizet belőle.

Az ellenőrizetlen adaptációk miatt a teszteknél előfordulhatnak félrefordítások vagy az eltérő kulturális sajátosságokat figyelembe nem vevő tételek alkalmazása, de gyakori az is, amikor az adaptációk során használt minták nem a teszteknek megfelelő jellegűek vagy méretűek: pl. ha egy pszichológiai tesztet nem a reprezentatív célmintán vesszük fel, akkor az egyéni kiértékelés során alkalmazott normák valótlan eredményeket tükröznek.

Mindezek mellett az adaptációk sok esetben valamikor a régmúltban történtek és többen egymástól függetlenül láttak neki az adaptációnak, a kérdőíves standardok így sokszor elavultak, és ami a legmeghökkentőbb, ugyanazon teszthez többféle norma állhat rendelkezésre. Magyar nyelvű kézikönyveket az illegális forgalmazó általában nem készít, így a felhasználó magára marad az eredmények értelmezésekor, ami szubjektív értékelést eredményezhet, extrém esetben még az is előfordulhat, hogy ahány szakember, annyi féle értelmezés.

Vajon mennyire megbízható ezek után a munkavállaló kérdőíves eredménye, ha illegális eszközökkel tesztelték? Ha a teszteredményei alapján utasítják el egy munkahelyről, nem jogos-e a részéről rákérdezni, hogy a kiválasztásnál jogtiszta teszteket használtak-e? Ugyanígy kifogást emelhet a céges megbízó, ha a toborzó cég illegális tesztekkel gyűjti a munkavállalókat. (Továbbá, gondoljunk bele: még súlyosabb etikai kérdések merülnek fel pl. az igazságügyi pszichológiai, pszichiátriai munka, vagy a gyermek beiskolázása előtti képességfelmérés területén).

Minden mérőeszköznek megvan a hivatalos külföldi forgalmazója, és ő adja tovább a jogot egy másik ország forgalmazójának, aki - szükség szerint - adaptálja az eszközt, - amit ezt követően hivatalosan csak ettől a forgalmazótól beszerezhető.

Hogy honnan lehet megkülönböztetni a jogtiszta változat forgalmazóját a kalóz változatokétól? A legális terjesztő forgalmazói szerződést kötött a jogtulajdonossal, és ezt a dokumentumok kérésre be tudja mutatni. A tesztek fénymásolása, utángyártása tilos, és természetesen a jogtulajdonos hozzájárulás nélkül a tesztre épülő kiegészítő termék készítése is, mint pl. kiértékelő szoftverek kidolgozása. A pszichológiai mérőeszközökre ugyanazok a szerzői jogi szabályok érvényeseket, mint minden más szellemi alkotásra (pl. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény), alkalmazásukat pedig a szakma etikai kódexe, illetve a teszthasználat nemzetközi irányelvei szabályozzák.


Dr. Kő Natasa
OS Hungary
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csökkentek a női kinevezések az igazgatótanácsokban 2023-ban

Kevesebb nőt nevezetek ki igazgatósági tagnak 2023-ban, miközben felértékelődött a politikai tapasztalat a kiválasztásnál – derül ki az EY... Teljes cikk

Egy 14.000 főt foglalkoztató cégnél nincs egyszemélyes siker - Szijjné Kállai Ildikó, a Spar Magyarország Személyzetfejlesztési és HR vezetője

A feszített munkaerőpiac, a kormányzati megszorítások mind komoly kihívást jelentettek a 14000 főt foglalkoztató cégnek 2023-ban. Szijjné Kállai... Teljes cikk

Kedvesség a munkahelyen: versenyelőny vagy gyengeség?

Ha egy munkahelyre gondolunk ritkaság, hogy a kedvesség, mint kitétel, esetleg jelző jut először eszünkbe. Pedig úgy tűnik a munkavállalóknak egyre... Teljes cikk