Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Szijjártó: a munkavállalók és a befektetések biztonságban vannak Magyarországon

A teljes foglalkoztatás jó kihívás, ugyanakkor biztosítani kell a szakképzett munkaerőt, amihez felnőttképzési programokat, tanműhely kialakítási támogatásokat, vállalatoknak nyújtandó képzési támogatásokat biztosít a kormány - mondta Szijjártó Péter külügyminiszter Székesfehérváron az MTI tudósítása szerint.

images

A Magyarországon működő cégek sikere azon múlik, hogy a termelési tevékenységet a digitalizációval hogyan kapcsolják össze - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter kedden, Székesfehérváron, miután egyeztetést folytatott a városban működő legjelentősebb vállalatok vezetőivel. Szijjártó Péter elmondta, hogy a konzultáción elsősorban versenyképességi kérdésekről egyeztetett többek között a Denso, a Sapa, a Videoton Holding, a Harman, az IBM, az Emerson és az Arconic képviselőivel.

Fontosnak nevezte - a cégek vezetőivel egyetemben - a kiszámítható gazdasági környezetet és azt, hogy a munkavállalók és a befektetések biztonságban vannak Magyarországon.

Kérdésre elmondta: elsősorban a munkaerőhiány kapcsán fogalmaztak meg javaslatokat a cégvezetők, hiszen "a teljes foglalkoztatás jó kihívás", ugyanakkor biztosítani kell a szakképzett munkaerőt, amihez felnőttképzési programokat, tanműhely kialakítási támogatásokat, vállalatoknak nyújtandó képzési támogatásokat biztosít a kormány.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester elmondta, hogy a munkaerő biztosításának másik módja a munkavállalók mobilitásának elősegítése, valamint lakhatásuk biztosítása. Utóbbit az önkormányzat a Modern városok program keretében bérlakások építésével igyekszik orvosolni.

Vargha Tamás fideszes országgyűlési képviselő szerint ismételten bebizonyosodott, hogy a kis és nagy cégek jól érzik magukat Székesfehérváron, továbbra is fejlesztésekben gondolkodnak. Ez a vonzó befektetési környezet mellett a munkavállalóknak köszönhető, akik mindent megtesznek munkaadóik sikerességéért.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk