Megjelent: 5 éve

Erre indulnak el a közgazdászhallgatók

A Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) hallgatóinak harmada multinacionális cégnél képzeli el jövőjét, csak 3 százalék szeretne kisvállalatnál dolgozni. Majd’ minden második „gólya” szeretne külföldön is tanulni - derül ki a felsőoktatási intézmény 936 elsőéves hallgatója körében készített kutatásából.

Minden harmadik megkérdezett hallgató multinacionális cégnél szeretne elhelyezkedni a diploma megszerzését követően, míg 27 százalékuk más magántulajdonú nagyvállalatnál képzeli el a jövőjét. A kommunikáció és médiatudomány, valamint emberi erőforrás szakon a legmagasabb ez az arány: e képzések hallgatóinak mintegy háromnegyede helyezkedne el nagyvállalatnál. Saját vállalkozást csak a hallgatók 18 százaléka indítana, turizmus-vendéglátás szakon azonban több mint egyharmaduk.


Tízből hárman bíznak gyors elhelyezkedésben


A gólyák 62 százaléka „gyakorlatorientált oktatást” vár el az intézménytől, míg tízből hárman könnyű elhelyezkedést remélnek a BGF-es diploma birtokában.


A diploma megszerzése után milyen szférában szeretne elhelyezkedni? (százalékban)


Multinacionális cégnél 33
Magán tulajdonú nagyvállalatnál 27
Saját vállalkozást indítana 18
Középvállalatnál 9
Állami tulajdonú nagyvállalatnál 6
Kis magáncégnél 3
Közszférában 3
Nonprofit szférában 1


2011. július 5.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek