kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Ennyit lehet keresni startup cégeknél

A fejlődő startup cégek már messze nem csak szoftverfejlesztőket keresnek, hanem az értékesítéstől a HR-ig a pozíciók széles skáláját hirdetik meg. Az xLabs azt mérte fel, melyek a leggyakrabban megjelenő nem-informatikai pozíciók és mekkora fizetéseket kínálnak ezekben a cégek - írják sajtóközleményükben.

A mintegy 50 startup cég között végzett felmérésből kiderült, hogy a nem informatikai munkák öt terület köré csoportosulnak: értékesítés, marketing, ügyfélszolgálat, HR, üzleti elemzés/döntéstámogatás. Minden pozícióra igaz: valamilyen szintű informatikai affinitás szükséges hozzá. A startup cégek szeretik belülről kinevelni az utánpótlást, a piacról elsősorban rutinosabb 3-5 éves szakmai múlttal rendelkező jelölteket keresnek. Olyanokat, akik az első naptól értéket tudnak teremteni.

A dolgozói ajánlás a leghatékonyabb

A felmérésben megkérdezték a cégektől, milyen csatornákon találják meg új munkatársaikat. A legerősebb eszköz a dolgozói ajánlás (75% tette az első három közé), majd a közösségi média (50%), a saját hirdetés/a jelöltek direkt megkeresése következik (44%). Mögötte végzett a fejvadász/közvetítő és az egyetemi rendezvények.

A multiktól is tudnak szakembert elcsábítani

A fizetési adatok olyan startup cégekre vonatkoznak, amelyek átestek legalább egykörös tőkebefektetésen, növekedési pályára álltak, pénzügyi mérlegük pozitív. Ők már képesek elhozni nagy multiktól is tapasztalt szakembereket. Nagyban függ az ajánlott bér attól, mennyi év és mennyire releváns szakmai tapasztalattal rendelkezik a munkavállaló: egy-egy év plusz vagy mínusz jelentősen mozgatja a bért.

Fotó: Pixabay
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk