Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

A Suzuki az üzemi tanácsot tekinti megfelelő fórumnak

A Magyar Suzuki Zrt. álláspontja szerint a munkavállalók és a munkáltató közti egyeztetéshez az üzemi tanács megfelelő fórum. A vállalat a munkavállalók által megválasztott tagokból álló üzemi tanáccsal egyeztet a dolgozókat érintő kérdésekről, beleértve a munkakörülményeket, a bérezést, és a különböző juttatásokat - írja az MTI.

Folyamatban vannak az egyeztetések az idei béremelésről, valamint a juttatási csomag egyéb elemeiről - emelték ki közleményükben. A Magyar Suzuki Zrt. közleményével arra a hírre reagált, hogy pénteken azonnali hatállyal elbocsátották az üzemből azt a dolgozót, aki csütörtökön elvállalta a gyár területén működő Vasas szakszervezet alapszervezetének vezetését.

A társaság közölte, hogy munkaügyi kérdésekkel kapcsolatos információkat harmadik félnek a személyiségi jogok védelme és a vállalat etikai normái miatt nem adnak, találgatásokat nem kommentálnak.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke az MTI-nek elmondta, a Suzuki gyár parkolójában csütörtökön alakult meg a szakszervezet alapszervezete, a jelenléti ívet 42 ember írta alá. Az alakuló ülésen megválasztották a tisztségviselőket, köztük az alapszervezet titkárát.

Mielőtt azonban a gyár vezetésének elküldték volna az alapszervezet megalakulását bejelentő értesítést, a titkárnak választott férfit pénteken reggel azonnali hatállyal elbocsátották, munkájának minőségére hivatkozva - idézte fel.

László Zoltán emlékeztetett arra, hogy a titkár 14 és fél éve dolgozott a Suzukinál, ezalatt szalag melletti dolgozóból több ember munkájáért felelős részlegvezetővé léptették elő. Elkötelezettségét mutatja, hogy egy napot nem volt sem volt betegszabadságon, munkájára soha nem érkezett panasz.

A Vasas alelnöke jelezte: a rendkívüli felmondáshoz arra van szükség, hogy az érintett foglalkoztatásból adódó kötelezettségét súlyosan megszegje. "Ebben az esetben erről nem lehet szó, ezért az ügy a munkaügyi bíróságon folytatódhat" - fogalmazott László Zoltán. Hozzátette, hogy az eset óta folyamatosan érkeznek új tagok a szakszervezetbe.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk