kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Csökken a hazai borászati cégek száma, de az árbevételt sikerült növelni

Az elmúlt 3 évben folyamatosan csökken a szőlőbor készítéssel foglakozó magyarországi cégek száma, derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból. Míg 2015-ben közel 900 ilyen profilú vállalkozás működött az országban, addig jelenleg már csak 835.

A hazai borászatok fogyása 2010 óta folyamatos és nem állt meg az elmúlt években sem. Ezzel párhuzamosan viszont a szektor összárbevétele évről évre emelkedett a vizsgált 3 évben. A 2015. évben elért 102 milliárd forintot a tavalyi évben sikerült 108 milliárd forintra feltornásznia a borkészítő vállalkozásoknak. Ebben nem kevés szerepe van az uniós támogatásoknak is. A vizsgált időszakban az ilyen profilú vállalkozások összesen több mint 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el. A Vidékfejlesztési Program (VP) keretében termékfejlesztésre és ültetvénytelepítésre lehetett pályázatot benyújtani. Idén pedig még a Mezőgazdasági termékek értéknövelése című kiírás keretében további 10 milliárd forintra pályázhatnak a hazai borkészítők.



A piaci szereplők stabilitását mutatja a cégfluktuációs index alakulása. Már a 2015-ös mutató is messze elmaradt az országos átlagtól, de a tavalyi évben rekord alacsony értéket ért el az új alapítású és a megszűnő cégek aránya a működő vállalkozások számához viszonyítva. A vizsgált időszakban a végrehajtások száma is kedvezően alakult, bár a 2015-2016-ot jellemző markáns csökkenés után 2017-ben enyhén emelkedett a piac szereplői ellen indult ilyen eljárások száma.

A szektor szereplőit jelenleg természetesen az idei szüret eredményei érdeklik. Az ez évi extrém időjárási viszonyok miatt, rekord korán kezdődött a szüret, ami bizonyos szőlőfajták esetén rossz termésátlagokat eredményezhet. Más fajtáknak viszont kifejezetten jót tett a nyár végi sok napsütéses óra. Az idei bortermés minőségéről és annak hatásairól a hazai borászatok teljesítményére azonban még korai lenne következtetéseket levonni - zárja elemzését az OPTEN céginformációs szolgáltató.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csodálatos panoráma - végtelen látvány Ez a Hotel Ózon és a hamarosan nyíló Infinity étterem a Mátra szívében!

Amikor rendezvényünk számára helyszínt keresünk, akkor általában több hasonló ajánlat között kell kiválasztanunk a legjobbat és a... Teljes cikk

Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk