kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Országos vasutassztrájk november 7-én

A VDSzSz Szolidaritás a Vasutasok Szakszervezetével közösen november 7-én a MÁV-nál és a MÁV többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságokra is kiterjedő általános sztrájkot tart - áll a szakszervezetek sajtóközleményében.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium ismét vasútvonalak bezárását és a vonatforgalom korlátozását készíti elő, minek következtében munkahelyek tömegei szűnhetnek meg a vasúttársaságoknál - olvasható a közleményben. A vasúti munkahelyek megőrzése érdekében, valamint a vasútvonalak forgalmának szüneteltetése és a menetrend szűkítése ellen a VDSzSz Szolidaritás a VSZ-szel közösen az egész országra kiterjedő, két órás figyelmeztető sztrájkot hirdet november 7-ére, reggel 6 és 8 óra között.

A szakszervezetek egyúttal - a sztrájktörvény alapján - felszólították a Magyar Köztársaság Kormányát a tárgyalások megkezdésére; továbbá a munkabeszüntetés ideje alatti még elégséges szolgáltatásokról tárgyalásokat kezdeményeztek.

A sztrájkról további információkat szórólapokon adnak közre a szakszervezetek.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája

A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, jelenleg 150 ezer megváltozott munkaképességű embernek van munkahelye. Teljes cikk

Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás

Egy friss kutatásban mindössze a dolgozók 6 százaléka érezte úgy, hogy a zene elvonja a figyelmét a munkáról. Teljes cikk

Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a köztévén

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában -... Teljes cikk