Megjelent: 4 éve

A Starbucks is reagált a gyerekmunka-botrányra

A Nespresso után a Starbucks is vizsgálatot indított a nemrég kirobbant gyerekmunka-botrány kapcsán.

Ahogy arról mi is hírt adtunk, egy tévéműsor szerint a Starbucks és a Nespresso is azokról a guatemalai kávéföldekről szerzi be a kávét, ahol gyerekmunkások dolgoztak szörnyű körülmények között. A Nespresso az ügy kirobbanása után jelezte, hogy zéró toleranciát gyakorolnak a gyermekmunkával kapcsolatban és elfogadhatatlannak tartják azt, valamint vizsgálatot indítottak és azonnal leállították a régió összes ültetvényéről történő kávébeszerzést.

Hétfőn megérkezett a Starbucks állásfoglalása is.

"„Március 2-án az Egyesült Királyság Channel 4 csatornája műsorra tűzi a Dispatches című adást, amely a Guatemalában található kávéfarmokról és az ott gyermekek által végzett munkáról szól. A műsorban a Starbucksot is megemlítik több, egyéb érintett vállalat között. Az ilyen jellegű állításokat kiemelten fontosan kezeljük, hiszen már korábban zéró toleranciát hirdettünk az ellátási láncunkban esetlegesen felmerülő gyermekmunkával szemben" - írja a közlemény, hozzátéve, hogy a cég a tájékoztatást követően azonnal vizsgálatot indított az ügyben, melynek során kiderült, hogy a legutóbbi betakarítási időszakban nem vásároltak kávét a kérdéses gazdaságokból.

"A kérdés ugyanakkor aggasztó és az ügyben további lépéseket teszünk, mivel az érintett gazdaságok a 2019-es vizsgálaton megfeleltek a vállalat etikus beszerzési sztenderdjeinek, amelyek a kávéipar legátfogóbb előírásai. Amennyiben olyan bejelentés érkezik vállalatunkhoz, amelyben azt állítják, hogy az ellátási láncunkban bárhol megsértik az olyan, zéró toleranciával kezelt kérdéseket, mint például a gyermekmunka, azonnal leállítjuk a kérdéses farmokról történő esetleges beszerzést. A felvásárlást egészen addig szüneteltetjük, amíg biztosak nem lehetünk abban, hogy az adott gazdaság teljes mértékben megfelel a szigorú etikus beszerzési követelményeinknek "- írja a közlemény
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek