Megjelent: 5 éve

Aki hamar munkába áll, jutalmat kap

A frissen végzett diákok sürgős munkaerőpiaci elhelyezésével enyhítenék Romániában az egyre fokozódó munkaerőhiányt. Ezért Bukarest a középiskola vagy egyetem padjaiból kikerülő fiatalokat többféle támogatással is buzdítaná a mihamarabbi munkavállalásra - írja a Magyar Nemzet.

Garantált állami pénzsegéllyel és egészségbiztosítással is igyekeznek rábírni a frissen végzett romániai diákokat, hogy minél gyorsabban helyezkedjenek el a munkaerőpiacon.

A Magyar Nemzet megírta, hogy amennyiben a fiatalnak sikerül azonnal vagy nagyon hamar munkát találnia, 1500 lejes (hozzávetőleg 105 ezer forint) támogatásra is jogosult. Ha nem tanul tovább, illetve elhelyezkednie sem sikerül, akkor a pályakezdő fél éven át havi 250 lejes munkanélküli-segélyben részesül.

A román kormány a munkaadói oldal hajlandóságát is igyekszik ösztönözni, egy 2018. júliusi kormányrendelet értelmében az alkalmazó egy éven át havi 2250 lejes támogatást kap, a megyei munkaerő-ügynökségek költségvetési keretének kimerüléséig.
A munkanélküli státushoz nem szükséges diplomát szerezni, csak a tanulmányok befejezését igazoló dokumentumokat kell bemutatni.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk