Megjelent: 16 éve

A mérnöktanár-képzésről tartanak konferenciát

A Magyar Tudomány Ünnepe 2007 rendezvénysorozat keretében egynapos tudományos konferenciát tart a Budapesti Műszaki Főiskola A kompetencia-orientált moduláris mérnöktanárképzés elméleti és gyakorlati kérdései témakörében november 8-án.

A konferenciát a Budapesti Műszaki Főiskola Tanárképző és Mérnökpedagógiai Központja rendezi a mérnöktanárképzésben, társintézmények közreműködésével. A szervezők a műszaki pedagógusképzés 35 éves jubileumát szeretnék még emlékezetesebbé tenni a mérnöktanárképző intézményeknek ezzel a tudományos konferenciájával, amelynek célja a legutóbbi három év kutatási eredményeinek, valamint hazai gyakorlatának áttekintése és értékelése.

A tanácskozást november 8-án, csütörtökön 9 órától rendezik a Budapesti Műszaki Főiskola Népszínház utcai épületének földszinti tanácstermében. A konferenciát Prof. Dr. Fodor János DSc stratégiai és tudományos rektorhelyettes nyitja meg.

A találkozó céljairól és hasznosulásáról, a tematika koncepciójáról Tóth Béláné dr. habil. egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki Főiskola Tanárképző és Mérnökpedagógiai Központjának igazgatója tart előadást. A jubileumi rendezvényhez kapcsolódóan Dr. Halabuk József szervezésében Iskolatörténeti kiállítás készül a Népszínház utcai épület 3. emeletén. A kiállítást annak készítője, Dr. Halabuk József nyitja meg a konferencia második szünetében.

edupress.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk