kapubanner for mobile
HEFOP 
Megjelent: 16 éve

Szervezeti felépítés

Projekt Fejlesztési Osztály Elkészíti az IH által lebonyolított programok folyamatos projekt-utánpótlását biztosító stratégiát,ellátja az IH feladatait a Projekt Előkészítő Alappal és más központi projekt-előkészítő programokkal kapcsolatban, koordinálja az IH projekttámogatási rendszerével kapcsolatos feladatokat

Monitoring és Koordinációs Főosztály

  • koordinálja a minisztérium feladatkörébe tartozó területeken folyó Phare programok végrehajtását a belső szabályzatokkal, valamint a hazai és európai uniós előírásokkal összhangban álló ügyrend alapján;
  • a főosztály vezetője a KPSZE (Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egység) által lebonyolított Phare programok szakmai programfelelőse (SPO);
  • koordinálja az IH és KSZ-ek együttműködésének szabályozási kérdéseit, különös tekintettel a Működési Kézikönyv elkészítésére és karbantartására
  • előkészíti a az IH feladatkörébe tartozó közbeszerzési eljárásokat és más szerződéseket

    Központi Programok Osztálya

  • figyelemmel kíséri a HEFOP központi programjainak és projektjeinek előkészítését és előrehaladását;
  • javaslatot tesz a felmerülő problémák koordinált és gyors megoldására;
  • részt vesz a központi programokra és projektekre vonatkozó eljárásrendek kialakításában.

    Program Monitoring Osztály

  • megszervezi, karbantartja és működteti a programvégrehajtásról megbízható pénzügyi és statisztikai információt gyűjtő monitoring rendszert (EMIR), beleértve annak adat- illetve információ-tartalmának meghatározását;
  • megszervezi és felügyeli az intézkedésekkel kapcsolatos adatok bevitelét az elektronikus információs rendszerbe, a pénzügyi adatok kivételével;
  • elkészíti és karbantartja a monitoring (program és intézkedés szintű) folyamatainak leírását;
  • a Pénzügyi Műveletek Főosztályával egyetértésben meghatározza a Közreműködő Szervezetek számára a monitoring adatszolgáltatás tartalmi és formai követelményeit;
  • koordinálja a HEFOP programértékelési tevékenységét;

    Programvégrehajtási Főosztály

  • Programvégrehajtási Osztályok (2 ESZA és 1 ERFA Osztály)
  • közreműködik a HEF OP és a Program-kiegészítő Dokumentumok elkészítésében és módosításában,
  • véglegesíti a program egyes intézkedéseihez kapcsolódó pályázati kiírásokat, központi program esetén tervezési felhívásokat, azok előkészítésére és végrehajtására vonatkozó irányelveket,
  • figyelemmel kíséri a program szakmai előrehaladását és jóváhagyásra előkészíti a programvégrehajtás IH vezető engedélyéhez kötött dokumentumait.

    EQUAL Osztály

  • segíti és felügyeli az EQUAL program szabályszerű és hatékony lebonyolítását,
  • kialakítja és felügyeli az EMIR en belüli EQUAL almodul információs rendszerét és belső tartalmát,
  • folyamatos kapcsolatot tart az EQUAL programot irányító Európai Bizottság illetékes szervezetével, valamint az EQUAL Programdokumentumban kijelölt Közreműködő Szervezetekkel.

    Pénzügyi Főosztály

  • Szabályozási Osztálya
  • kialakítja a vonatkozó közösségi és magyar jogszabályi előírásoknak megfelelő, a pénzügyi folyamatokat szabályozó eljárásrendet;
  • kialakítja és felügyeli a pénzügyi jelentéstételi rendszert és az eljárásrendek betartását.
  • közreműködik a szabálytalanságok és csalások gyanúja esetén követendő eljárásrend elkészítésében.
  • pénzügyi szempontból ellenőrzi az IH általi aláírásra előkészített támogatási szerződéseket;
  • véleményezi a jogszabályokat, előterjesztéseket, pályázati kiírásokat;
  • közreműködik pénzügyi útmutatók elkészítésében

    Pénzügyi Műveletek Osztálya

  • befogadja, ellenőrzi és jóváhagyja a támogatás kifizetésére vonatkozó kérelmeket a közreműködő szervezetektől;
  • benyújtja az EU források kifizetésére vonatkozó kérelmeket a Kifizető Hatóságnak;
  • benyújtja a támogatási források kifizetésére vonatkozó kérelmeket a társfinanszírozónak;
  • pénzügyi szempontból ellenőrzi az IH általi aláírásra előkészített támogatási szerződéseket;
  • véleményezi a kifizetési folyamattal kapcsolatos előterjesztéseket és eljárásrendeket;
  • elkészíti a pénzügyi előrejelzéseket és közreműködik az eseti adatszolgáltatásban;
  • segíti és felügyeli, hogy a támogatás bonyolításában és megvalósításában résztvevő szervezetek elkülönült és szabályszerű számviteli rendszert alkalmazzanak;
  • kialakítja és karbantartja az IH számviteli politikáját és elkészíti a számviteli és könyvelési szabályzatot oly módon, hogy a számviteli rendszer az EU-s és a hazai előírásoknak megfelelő legyen, és annak megfelelően működjön a támogatással kapcsolatos összes tranzakció tekintetében;
  • kezeli az IH szakmai felügyeletébe vont előirányzatokat

    Közreműködő Szervezetek

    A Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Program keretében meghirdetett pályázatok és központi programok végrehajtását a HEFOP IH Közreműködő Szervezetek bevonásával végzi. A Közreműködő Szervezetek kulcsfontosságú szerepet vállalnak a HEFOP megvalósításában.

    A közösségi pályázatokat lebonyolító hazai intézményrendszerben az ESZA Kht, az Egészségügyi Minisztérium Strukturális Alapok Programiroda (EÜM STRAPI), a Foglalkoztatási Hivatal (FH), a Magyar Államkincstár (Kincstár) és az OM Alapkezelő Igazgatósága (OMAI), akkreditált Közreműködő Szervezetekként felelősek a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programban, a Strukturális Alapokból finanszírozott fejlesztési programok működtetéséért, továbbá közreműködnek a 2007-2013-ig terjedő programozási időszak tervezési feladatainak ellátásában.
    ESZA Kht.

    Az ESZA Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda Társadalmi Szolgáltató Kht. 2000. októberében jött létre az Oktatási Minisztérium, a Szociális és Családügyi Minisztérium, és a Gazdasági Minisztérium kezdeményezésére. Az ESZA Kht. tulajdonosa 76%-ban a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, 24%-ban pedig az Oktatási és Kulturális Minisztérium. Alapításának célja egy olyan intézményi struktúra létrehozása volt, amely egyrészről képes ellátni az ESZA típusú Phare programok végrehajtásával kapcsolatos feladatokat, másrészről fontos szereplőként működik közre az Európai Szociális Alap fogadására történő nemzeti felkészülésben.

    Az Európai Szociális Alap a Strukturális Alapok rendszerébe tartozik, pénzügyi tekintetben a 2006-ig terjedő teljes Strukturális Alapok költségvetésnek mintegy 30%-át teszi ki. Ez az alap hivatott szolgálni a humán erőforrás fejlesztését, és a foglalkoztatási problémák kezelését. Az ESZA keretében megvalósuló programokat az alábbi négy prioritást élvező kérdéskörben hajtják végre:
    aktív munkaerő-piaci politikák alkalmazása,
    a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem a munkaerőpiacra való belépés segítésével,
    az egész életen át tartó tanulás támogatása és az alkalmazkodóképesség javítása,
    az oktatási, szociális és egészségügyi infrastruktúra fejlesztése.

    Az ESZA Kht. a Phare előcsatlakozási alapok keretében nyolc, a fenti kérdéskörökben indított programokat irányít. Négy program a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, négy pedig az Oktatási Minisztérium szakmai közreműködésével zajlik, megközelítőleg egyenlő anyagi súllyal. Az ESZA Kht. kezelésében futó programok összköltségvetése hozzávetőleg 70 millió euró. A programok alapvetően a munkaerő-piaci integráció és foglalkoztatás; az oktatás-nevelés; és a hátrányos helyzetű lakosságcsoportok esélyegyenlőségének témakörében futnak. Az ESZA Kht. részt vesz a programjavaslatok előkészítésében, felelős a pályázatok megjelentetéséért, a beérkezett pályázatok értékelésének koordinációjáért, a nyertes pályázókkal történő szerződéskötésért, valamint a programok pénzügyi és szakmai monitorozásáért. A monitoring mellett feladata a projektek pénzügyi ellenőrzésének biztosítása, valamint a programok értékelésének megszervezése. Az ESZA típusú Phare programok közös jellemzője, hogy egy-két kivétellel valamennyien grant típusú szerződésekkel humánerőforrás-fejlesztési projekteket támogatnak.

    2004. elejétől a Phare programok végrehajtása mellett az ESZA Kht. a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretein belül közreműködő szervezetként az alábbi intézkedések megvalósításában vesz részt:

    1.3 Intézkedés: A nők munkaerő-piaci részvételének támogatása valamint a munkahelyi és családi kötelezettségek összehangolása

    2.3 Intézkedés: A hátrányos helyzetű emberek, köztük a romák foglalkoztathatóságának javítása

    3.4 Intézkedés: A munkahelyteremtést és a vállalkozói készségek fejlesztését elősegítő képzések

    3.5 Intézkedés: A felnőttképzés rendszerének fejlesztése

    Az Operatív Program által a 2004-2006-ig tartó tervezési időszak alatt felhasználható 750 millió eurós keretből a felsorolt négy intézkedés megvalósítása során 138 millió euró felhasználására van lehetőség. Az ESZA Kht., mint közreműködő szervezet feladata a fenti intézkedések alatt induló pályázatok kiírása, a beérkezett pályázatok értékelésének, valamint a nyertes kedvezményezettekkel történő szerződéskötés koordinációja, és a projektek szakmai monitorozása.

    OKM Támogatáskezelő Igazgatósága

    Az OKM támogatáskezelő az Oktatási és Kulturális Minisztérium háttérintézményeként az oktatási és kulturláis miniszter által megjelölt költségvetési fejezeti kezelésű előirányzatok, programok és egyéb nemzetközi és közösségi pénzforrások pályázati úton történő felhasználásával összefüggésben létrehozott elkülönített állami pénzalap kezelésével, az ilyen pénzalapból származó pénzforrások felhasználásának előkészítésével, lebonyolításával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat látja el. Feladatköre a közoktatási és integrációs, informatikai, szakképzési, felsőoktatási szakterületeket érintő pályázatok lebonyolítására, továbbá a Phare programmal összefüggő pénzeszközök felhasználására, illetve az Observatory tevékenység ellátására terjed ki.A közösségi pályázatokat lebonyolító hazai intézményrendszerben az OKM támogatáskezelő, akkreditált Közreműködő Szervezetként a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programban felelős a Strukturális Alapokból finanszírozott fejlesztési programok működtetéséért, továbbá közreműködik a 2007-2013-ig terjedő programozási időszak tervezési feladatainak ellátásában.

    Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet Strukturális Alapok Programiroda (ESKI STRAPI)

    A Strukturális Alapok Programirodát 2003-ban, az akkor még Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium saját szervezeti egységeként hozta létre. Kezdetben a Programiroda feladata a szervezetfejlesztés, valamint a Strukturális Alapok fogadására való felkészülés volt.Az iroda 2003 második felétől munkájával folyamatosan támogatta az Operatív Program Programkiegészítő Dokumentumának elkészítését, tevékenyen részt vett az Európa Projekt Előkészítő Alap (PEA) felhasználásának ügyvitelében, valamint a tárca saját forrásaiból meghirdetett hasonló pályázat előkészítésében és lebonyolításában.A Strukturális Alapok Programiroda (STRAPI) mint szakmai közreműködő szervezet jelenlegi feladata a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program két egészségügyi és két szociális intézkedésének menedzselése. A programiroda munkatársai jelenleg 32 fő részvételével végzik az intézkedések kapcsán a pályázati kiírások előkészítését és megjelentetését, a pályázatok fogadásának és értékelésének szervezését, a nyertes pályázókkal kötendő szerződések előkészítését és a végrehajtás szakmai ellenőrzését, valamint biztosítják a tájékoztatást és a nyilvánosságot.A STRAPI szociális területen 171 nyertes pályázatot kezel közel 10 milliárd forint elnyert támogatással, míg egészségügyi területen egy központi programot és tizenegy nyertes pályázatot közel 25 milliárdos támogatással.
    HEFOP Monitoring Bizottság (HEFOP MB) felügyeli az EU strukturális alapjaitól a HEFOP-intézkedések megvalósításához érkező támogatások felhasználását, a HEFOP eredményes és hatékony végrehajtását. Legfőbb feladata a HEFOP végrehajtásának nyomon követése, az intézkedések hatásainak értékelése, szükség esetén módosításokat, beavatkozásokat javasolhat.

    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

    Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

    A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

    A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk

    Kárpótlás az Erasmusért: a világ bármely egyetemére eljuthatnak a magyar diákok ezzel az ösztöndíjprogrammal

    Nemcsak az európai egyetemekre, hanem a világ bármely egyetemére eljuthatnak a diákok, a kutatók és az oktatók a Pannónia Ösztöndíjprogramban -... Teljes cikk