Megjelent: 5 éve

Jajj ne, már megint csapatot építünk!

Kevés szervezeti történés vált ki reakciókat az érzelmek annyira széles spektrumán, mint egy csapatépítő tréning. Lelkesen imádjuk és tiszta szívből gyűlöljük és kötelességtudatból tűrjük és türelmetlenül várjuk. Vezetőként és HR-esként pedig hatalmas felelősség dönteni… Béhm Zsuzsanna írása a HR Blogon.

Szűk családi körben és barátaim között is többen vannak, akik a tavasz (azaz a klasszikus csapatépítő idény) beköszöntével már előre azon izgulnak, idén milyen kifogást találjanak ki, hogy lemondhassák a részvételt.

Merthogy csapatépítés gyanánt:
• Ötvenes éveiben járó kedves hölgy ismerősöm többszáz kollégájával egyetemben megnézte a Shreket, egyen pólóban és egyen baseball sapkában, majd activityt játszottak a szervezet aktuális jelszavaival, pl. HR transzformáció, diversity, visibility, empowerment. Yaaay!

• Harmincas férfi barátom cégénél csapatépítő bográcsolással húzták meg kreatívan a tréning büdzsét. Az munkatársak közösen „főztek”, azaz elmondása alapján a lúzerek és/vagy hölgyek pepecseltek a bográccsal, saját késsel és hozzávalókkal és recepttel, a többiek kottarészegen néztek ki a fejükből délelőtt 11-re. Nem az volt az élménye, hogy megbecsült munkatárs.

• A sziklamászást passzolta egy férfi ismerősöm, ahova meglepetésből vitték el a csapatát. Rendkívül kellemetlen volt számára, hogy még magyarázkodnia is kellett és védenie férfiúságát, amiért köszönte, de nem akart aznap meghalni.

• Egy vitorlás csapatépítő alatt mindenki lelkesen végighányta mindkét napot (azóta sem tudják, hogy az idő vagy az étkezések miatt) - ami ugyan erősen össze tudja kovácsolni a társaságot (végül is akár sikeresnek is mondható a projekt), de nem szívesen ismételne senki.

• Rokonom multi munkahelye a jótékonysági csapatépítést választotta, együtt kifestettek egy gyermekotthont. Sajnos mivel az előző rétegeket nem volt eszköz / idő / szakértelem levakarni, rámentek még egy réteggel a flódni konzisztenciájú falra, ami nyilván azonnal potyogni kezdett. A kerítésre nem maradt elég festék és idő, így félbe kellett hagyniuk. Szerencsére megtudták, hogy a cég által fizetett profi festő brigád majd megy és levakar és kijavít és újrafest mindent… ami persze az intézménynek szuper, de a csapat számára több mint abszurd. Együtt összegányoltak valamit, ráadásul feleslegesen...

Legyen-e kötelező mindenkinek a csapatépítő? És ha ilyen macerás, akkor minek csináljuk? Mire jó egyáltalán a csapatépítő? - válaszok a HR Blogon.

Fotó: Pexels.com
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az üzleti gondolkodás fejlesztése a HR-ben

Az HR és az üzleti gondolkodás összekapcsolása kiemelkedő fontosságú a vállalatok sikere szempontjából. A humán erőforrás szakembernek ugyanakkor... Teljes cikk

Net-Coach ösztöndíjas felnőttképzést indít tavasztól az NMHH

Új felnőttképzési program indul tavasztól a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) együttműködésében. Teljes cikk

Több mint 50 ezer "akkumulátor szakembert" képeztek ki

Több mint 50.000 munkavállaló számára fejeződött be az a szakképzés, amelyen a résztvevők a gyorsan fejlődő akkumulátoripari értékláncban... Teljes cikk