kapubanner for mobile
Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 6 éve

Kollégából vezető - kihívások, amikre nem is gondolnánk

Bár egyre több cég büszke arra, hogy kineveli munkatársaiból saját vezető rétegét, a folyamat nem mindig zökkenőmentes. Bár ez látszik a lehető legorganikusabb folyamatnak, és az emberek sokszor úgy gondolják, hogy inkább belülről érkezzen, mint kívülről hozzanak (új) vezetőt, a jelöltnek bizony nem biztos, hogy egyszerű belehelyezkednie az új szerepbe. Éppen ezért nem árt, ha a cégek tudatosan, előre felkészülve/felkészítve kezdenek bele egy ilyen folyamatba.

Egy olvasónk vetette fel, hogy bizony nem könnyű kihívások elé állítják a munkáltatók azokat a jó szakembereket, tapasztalt munkatársakat, akiket kiemelve az addigi csapatból, vezetővé neveznek ki. Persze első olvasatban a lépés egyértelműen pozitív jegyei tűnnek fel, amelyeket nem is szabad tőle elvitatni, az hogy a kinevezett vezető jól ismeri a céget, a kollégákat, tisztában van a folyamatokkal, ráadásul számára személyesen az előléptetés valószínűleg komoly karrierlépés, sőt anyagi előnyökkel is jár, ami biztosítja azt is, hogy a cégnél marad (legalábbis egy ideig). Vagyis mindenki számára win-win szituáció. De a képlet azért nem ennyire egyszerű, és ehhez szükséges a munkáltatói tudatosság.

Mert aki jó szakember, biztosan jó vezető is?



Vajon a többiek el fogják ismerni? Ő hogyan fogja megtalálni a helyét, szerepét, amikor hirtelen a korábbi kollégái főnöke lesz? Megváltoznak a személyes kapcsolatok, olyan konfliktusok keletkezhetnek, amelyeket korábban nem kellett kezelni. Erre pedig megfelelően fel kell készíteni az akár közép-, akár felsővezetői pozícióba kinevezett jelöltet.

Ezt erősítette meg Komócsin Laura, senior executive coach, a Business Coach Kft. ügyvezetője is, aki szerint az is alapvető kérdés, hogy ez egy olyan előléptetés volt-e, ami az illető célja volt, és tudatosan dolgozott-e érte, vagy sem. „Az előbbi esetben alapvetően abban kérnek segítséget, hogy elfogadják a kollégái vezetőként, a másik esetben - ami például akkor fordul elő, ha kisebb az önbizalma, és nem is gondolt arra, hogy majd egyszer vezető lesz - azzal is kell foglalkozni, hogy Ő maga is elhiggye, nem véletlenül esett rá a vezetője választása, hogy bíznak benne, bele tud nőni a kabátba, még ha az adott pillanatban nagynak is tűnik.” Komócsin Laura szerint a szervezetek szerencsére egyre tudatosabbak ezen a téren, vannak olyan ügyfeleik, ahol 6-12 hónappal a kinevezés előtt már tudja a jelölt, hogy mik a tervek vele és akkor több ideje van a felkészülésre.

Hankó Mátyás, az Ericsson Magyarország fejlesztési vezetője maga is egy ilyen folyamatnak volt a részese, amelynek sikeréhez az is hozzájárult, hogy a cég mentorálással és coachinggal egyaránt segíti az újonnan kinevezett vezetőket, valamint a folyamatos növekedés következtében van lehetőség egyszerre nemcsak felfelé, hanem oldalra is lépni. Hankó Mátyás így számolt be saját tapasztalatáról: „Nálunk az Ericssonnál kifejezetten sikeresnek mondhatjuk a vezetők belső kiválasztását, hiszen a középvezetők túlnyomó része és számosan a felső vezetők közül is mérnökként kezdtük a pályát a budapesti K+F központban.

Hankó MátyásHankó Mátyás, Ericsson
Rengeteg előnye van ezeknek a karrierlépéseknek: ismert személyes erősségek, vállalati kultúra, folyamatok, működő kapcsolati háló és technológiai ismeretek. Ugyanakkor ott vannak azok a kihívások, amivel egy frissen kinevezett vezető szembesülhet: megváltozott kapcsolatok, a korábbi csapattársakból beosztottak lehetnek, a vállalati érdek hangsúlyosabbá válik és ütközik a csoportérdekkel, nem oszthat meg minden információt a többiekkel, vagy olyan információhoz is hozzáfér, amihez korábban nem, pl. csapattagok juttatásai. Sőt ezekről, adott esetben neki kell döntenie: teljesítményértékelés, fizetésemelések, bónusz, karriertámogatások stb.

Nálunk a mentoring és coaching a bevált módszer az ilyen konfliktusok kezelésére. Minden frissen kinevezett vezetőnek van mentora, akihez nehezebb helyzetekben fordulni lehet, aki a tanácsaival segíteni tud. Külső coach segítségével is élhet, éppen nemrég az egyik vezetőnk számára kértünk külső coachingot a munka-magánélet egyensúlyának megtalálásához, a határok kijelöléséhez és megtartásához.

Abban a szerencsés helyzetben voltunk az elmúlt tíz évben, hogy a K+F központ folyamatosan növekedett, mindig nyitva álltak vezetői pozíciók, ezért egy ígéretes jelölt akkor is előre tudott lépni, ha az adott terület éppen a személyes viszonyok miatt nem lett volna szerencsés a számára. Olyan is volt az elmúlt évben, amikor a frissen kinevezett vezető kifejezetten kérte, hogy a volt közvetlen munkatársai ne tartozzanak hozzá. Mivel ez éppen egybeesett egy átszervezéssel, ezt a kérést könnyű volt teljesíteni.

Egyébként szerintem ez nagyon emberfüggő, több olyan kollégát is ismerek, aki remekül vette az előléptetéssel járó kihívásokat és a kezdetektől jól kezelte azt a helyzetet, hogy volt kollégák a beosztottjai lettek.”

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Kollégából vezető - kihívások, amikre nem is gondolnánk
2. oldal - A legtöbben nem születnek vezetőnek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere

A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk

Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel

Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk

Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével

HR mutatók szempontjából sikeres évet zárt 2023-ban a Continental Csoport Magyarország: nem kívánt fluktuációjuk jelentősen csökkent a megelőző... Teljes cikk