kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Megnyílik a magyar munkaerőpiac a románok előtt

Gyurcsány Ferenc és Calin Popescu Tariceanu 15 közös dokumentumot véglegesített a Nagyszebenben tartott kormányülésen szerdán. Románia kormányfője ígéretet tett a kisebbségi törvény elfogadására, a magyar miniszterelnök pedig bejelentette, jövőre nyitva áll a magyar munkaerő-piac a szakképzett románok előtt.

Magyarország 2008 január elsején korlátozások nélkül megnyitja munkaerőpiacát a Romániából érkező felsőfokú, középfokú, alapfokú végzettséggel és szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkező munkavállalók előtt.

A jövőben tehát csak a szakképzetlen romániai munkavállalóknak lesz szükségük munkavállalási engedélyre, azonban ebben a körben is lesz könnyítés. Mindazoknál a foglalkozásoknál, ahol már korábban is eltekintettünk a munkaerő-piaci helyzet vizsgálatától, ez a könnyítés továbbra is fennmarad, ahogy a szezonális foglalkoztatás esetében is. Ezek a lépések az eddigi fokozatos nyitás utolsó állomását jelentik, hiszen a Romániából érkezők döntő többségénél elég lesz a munkavállalás tényének bejelentése, viszont aki ezt elmulasztja komoly szankciókra számíthat.

Magyarországon egyre nagyobb hiány van a szakképzettek, illetve egyes felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében, amely egyes ágazatokban, illetve régiókban már a gazdasági fejlődés akadályát is jelenti. A munkanélküliségi ráta az előző évi 7, 5 százalékról 7, 2 százalékra csökkent. Statisztikai adatokkal kimutatható, hogy hazánkban folyamatosan csökken a külföldi munkavállalók száma, a román állampolgárokkal együtt az új tagállamokból összesen 13, 5 ezer fővel kevesebben jöttek hozzánk dolgozni, mint egy évvel korábban.

A kormányülésen Tariceanu rámutatott, nem valószínű, hogy a romániai munkaerő megrohanná Magyarországot, mivel Románia is szakképzett munkaerő hiányával küszködik, és az országban a munkanélküliség alig haladja meg a négy százalékot. A két kormány számos egyéb kérdést tekintett át; 15 közös megállapodást, egyezményt, nyilatkozatot véglegesítettek.

Népszabadság/HR Portal
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk