kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Cáfolja a tárca a nővérek távozását az ajkai kórházból

Mint közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága: szerintük a hír nem igaz, akik távoztak, őket új munkaerő felvételével pótolják.

A kórház vezetője pedig közölte a Magyar Időkkel, hogy a sürgősségi főnővér a kórházban marad, csupán másik vezetői munkakörben fog dolgozni. Korábban a 24.hu írta meg, hogy az ajkai kórház intenzív osztályán fokozatos fogyatkozással és a főnővér felmondásával kezdődött a nővérhiány, így az ott dolgozók túlterhelődtek.

Az egészségügyi államtitkárság ezzel szemben azt közölte: az intenzív osztályt vezető főnővért még májusban egy másik intézet ápolási igazgatói feladataira kérték fel, aki néhány ápolónővel együtt ott kezdi meg munkáját. Szeptember elsejétől a kórház tervezett módon, intézményen belüli nővér-átirányítással és szakképzettséggel rendelkező szakdolgozók felvételével szavatolja az osztályon a biztonságos betegellátást - hangsúlyozták, hozzátéve: az intenzív osztály ellátása addig is zökkenőmentes, a szükséges létszámmal működik.

A 24.hu egy azóta már nem nyilvános Facebook-posztra hivatkozva azt is közölte: nemcsak az intenzív, hanem a sürgősségi osztályon dolgozó főnővér is felmond. Nagy Zoltán, az intézmény vezetője azonban levelében cáfolta a hírt. - Kórházunk főnővére lokálpatrióta, nagyon szereti a szakmáját, kórházát és kollégáit. A továbbiakban is kórházunkban kíván dolgozni egy másik vezetői munkakörben. Élni kíván a kihívásokkal, az eddig szerzett tapasztalatát másokkal is szeretné megosztani - írta a kórház igazgatója. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az Emmivel összhangban úgy rea­gált: az intenzív osztály nővérállománya biztosított, a betegellátás zavartalan és folyamatos.

A lap ugyanakkor elismeri, hogy az ápolóhiány nagy gondot jelen országszerte. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke, Balogh Zoltán szerint 30-40 százalékkal kevesebb nővér dolgozik Budapesten és a vidéki nagyvárosokban, így ezt már krízishelyzetként kell kezelni.

Magyar Idők
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk