Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

A premierek is elmaradnak a Broadway-sztrájk miatt

Sorra maradnak el a premierek a Broadwayn a színházi dolgozók ötödik napja tartó sztrájkja miatt.

Szerdán lenne például Aaron Sorkin legújabb darabjának a bemutatója a Music Box Theatre-ben, a New York-i színházi negyed egyik legelegánsabb teátrumában. A Magyarországon főleg Az elnök emberei című tévésorozat forgatókönyvírójaként ismert szerző The Farnsworth Invention című, a televíziózás hőskoráról szóló darabjának premierjéből azonban nem lesz semmi.

További 26 színházban is elmarad az előadás, mert a Local 1, a díszletmunkások szakszervezete és az Amerikai Színházak és Producerek Szövetsége nem tud megegyezni. Múlt csütörtök óta a felek már nem is tárgyalnak, a hétvégén pedig elkezdődött a sztrájk. A Local 1 mellé állt az Actor,s Equity színészszakszervezet, és a színházi sajtósok szövetsége is támogatja a munkabeszüntetést.

Conor McPherson ír drámaíró The Seafarer című darabja csütörtökön menne először a Broadway-n, de egyáltalán nem biztos, hogy meg lehet tartani a bemutatót. Sztrájk idején ráadásul tilos próbálni, így aztán most az a legnagyobb kihívás a színészeknek, hogy formában maradjanak.

A színházi dolgozók és a munkaadók vitája két nagy kérdés körül zajlik. Hány fős segédszemélyzet szükséges az előadások lebonyolításához és a béremelés problémája.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek