Megjelent: 5 éve

Így vadásznak állásra a magyarok

A diplomások 81 százaléka sosem volt munkanélküli, 8 általánossal viszont 53 százalék már megtapasztalta ezt. Az állástalálásban a legnagyobb a személyes kapcsolatok szerepe, ám diplomásoknál a hirdetésre jelentkezés is fontos tényező - derül ki a KSH elemzéséből, amelyet a portfolio.hu idéz.

images

A KSH 2012 első negyedévében készítette a kiegészítő felmérést a szokásos foglalkoztatottság és munkanélküliség felmérés mellett, amelyből december végén publikálta elemzését.


A felmérésből kiderül, a 2012 első negyedévében megkérdezett 19-64 évesek 30 százaléka, 1 millió 888 ezren voltak már érintettek a munkanélküliség által. 716 ezren egy alkalommal, 468 ezren több alkalommal is voltak már munkanélküliek, 704 ezren mondták azt, hogy jelenleg is azok.


Diplomások: 80 százaléka sosem volt munkanélküli


Minél magasabb az iskolai végzettség, annál nagyobb arányban szerepelnek azok, akik nem voltak még munkanélküliek, a felsőfokú végzettségűek körében ez az arány 81%, míg a 8 általánossal rendelkezők körében 47%, a szakmunkások körében pedig 59%. A lakóhely szerinti bontás alapján pedig Budapesten azok aránya, akik még nem voltak munkanélküliek 72%, községekben 58%, városokban 64%. Családi állapot alapján pedig a három vagy több gyermeket nevelők állnak legrosszabbul, illetve a gyermeküket egyedül nevelők, körükből kerültek ki legkevesebben olyanok, akik még sosem váltak munkanélkülivé. Ellenben leginkább azokat a háztartásokat kerülte el a munkanélküliség, ahol két felnőtt él, gyermek nélkül, esetükben 68% mondta ezt.


46 százalékot ismerős segített álláshoz


A KSH megkérdezte azt is azoktól, akik voltak már munkanélküliek, de jelenleg nem azok, hogy legutóbb miként találtak állást. Az informális háló erősségét jelzi, hogy 1,1 millió érintett (ennyien voltak azok a 19-64 évesek, akik korábban munkanélküliek voltak, de jelenleg nem tartják magukat annak) 46%-a ismerősei, rokonai, barátai segítségével talált munkát. További 24,6% maga keresett meg munkáltatókat, 8,6%-uk a munkaügyi szervezeten keresztül, míg 8,4% hirdetés révén helyezkedett el - írja a KSH.


Felsőfokú végzettséggel: nagy a hirdetések szerepe


Az iskolai végzettségi skála két szélén az ismerősi kapcsolatok szerepe gyengébb, de míg az alacsony végzettségűeknél ezt a munkaügyi központok szolgáltatásainak intenzívebb igénybevétele pótolja, a diplomások esetében az egyéni kezdeményezésnek nagyobb szerepe van (hirdetés, közvetlen kapcsolatfelvétel a munkáltatókkal).


Mobilabbak lettünk


Jelentősebb elmozdulás következett be a mobilitási alternatívák irányába. Míg 2007-ben 100-ból 22-en, 2012-ben már 29-en mondták azt, hogy az országon belül elköltöznének munkavállalás céljából, külföldi munkavállalást pedig a 2007-es 24 után 31-en vállalnának be. Ehhez képest 100-ból 56-an a továbbképzést vállalnák. Ezeknél a kérdéseknél egy ember többet is bejelölhetett, tehát mondhatta azt, hogy számára mindegyik opció elfogadható, és 100-ból 34-en vállalnák a közmunkát is (portfolio.hu).


2013. január 7.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek