kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Mérséklődött a munkanélküliség Észak-Magyarországon

Csekély mértékben, de az előző hónaphoz képest csökkent a munkanélküliek száma májusban az észak-magyarországi régió három megyéjében, a munkanélküliségi ráta átlaga 17,1 százalékos volt - közölte a regionális munkaügyi központ.

A régión belül Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 57 ezer, míg Heves és Nógrád megyében 15,3, illetve 15,1 ezer munkanélkülit regisztráltak a munkaügyi kirendeltségek májusban. Az előző hónaphoz képest Borsodban 2,5 százalékkal, Heves megyében 3,4, míg Nógrádban 4,4 százalékkal csökkent a regisztrált állástalanok száma.

Ugyanakkor az elmúlt év hasonló időszakához képest mindhárom megyében emelkedett a munkanélküliek száma, Borsodban és Nógrádban csaknem 15 százalékkal, Hevesben 9 százalékkal. A tájékoztatás szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma alapján számított munkanélküliségi ráta a régióban májusban 17,1 százalékos volt, 2,4 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. Ugyanez a mutató Borsod megyében 19,4 százalékos, Hevesben 11,8, Nógrádban 17,1 százalékos.

Az ország régiói közül egyébként Észak-Magyarországon a legmagasabb a munkanélküliség, miközben a legalacsonyabb a közép-magyarországi régióban, ahol a ráta mindössze 3,6 százalékos. A munkaügyi központ közlése szerint mintegy 5 százalékkal mérséklődött a nyilvántartott pályakezdő álláskeresők száma is, jelenleg mintegy kilencezren vannak akik még életükben nem tudtak elhelyezkedni, csaknem félezerrel kevesebben, mint áprilisban.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk