kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Súlyos munkabaleset Komáromban

Súlyos fejsérülést szenvedett az a 27 éves technikus, akinek egy komáromi gyárban összeszorította a fejét a fröccsöntő gép egyik alkatrésze - mondta a Közép-dunántúli Munkavédelmi Felügyelőség igazgatója pénteken.

A baleset áldozata egy hiányzó védőburkolat helyén hajolt be a gép alá, ahol a lefelé mozgó alkatrészek annyira összenyomták a fejét, hogy a baleset óta még mindig nincs meghallgatható állapotban - tette hozzá Nesztinger Péter a még múlt pénteken történt esetről szólva.

Az MTI egy névtelen bejelentésből értesült a Komáromi Ipari Parkban lévő, finn tulajdonú Perlos Kft.-nél történt munkahelyi balesetről. A vállalat munkavédelmi mérnöke a távirati iroda megkeresésére közölte: nincs felhatalmazása arra, hogy újságírók kérdéseire válaszoljon.

A Perlos a világ legnagyobb mechanikai szállítója a távközlési iparban. A cég 2000-ben telepedett le Komáromban, hogy kiszolgálja a szintén finn tulajdonú, mellette üzemelő Nokia-gyárat.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek