Megjelent: 5 éve

Bátrabban sztrájkolnak a dolgozók

Az utóbbi hónapokban több cégnél helyeztek kilátásba munkabeszüntetést vagy szerveztek meg sztrájkot a szakszervezetek, elsősorban a tervezett béremelések mértéke miatt – emlékeztet cikkében a Magyar Nemzet.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Magyar Nemzet megkeresésére kiemelte: az országos, politikai alapon szervezett elégedetlenséggel szemben a helyi szintű akciókat támogatja az érdekképviselet. A bátrabb fellépéshez már hozzájárul, hogy kezdenek eloszlani a dolgozói félelmek. Ennek egyik fő oka a munkaerőhiány, de fontos szempont, hogy növekedési időszakot élünk, tehát ma már van megtermelt profit a vállalatoknál, amit el lehet osztani.

Palkovics szerint ma már a munkavállaló is tisztában van vele, hogy ez az egyoldalú helyzet megtört, az elvégzett munkáért pedig tisztességes bért kell fizetni.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (Maszsz) elnöke hangsúlyozta: az érdekképviseletek elsősorban tárgyalások útján szeretnének megállapodni a munkáltatóval. Üdvözlendő, hogy elindult egy olyan folyamat, amelynek következtében összefogással sikerül kedvezőbb pozíciót kiharcolni, ráadásul a tapasztalatok szerint a munkáltatók többsége együttműködik a szakszervezetekkel.

Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a Magyar Nemzetnek elmondta: a nagy, tőkeerős cégek a termelékenységük növeléséből adódóan még az idén képesek megadni akár tíz százalék feletti béremelést is a munkavállalóknak.

Magyar Nemzet

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk