kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Felszámolják a Bakony Műveket

Megkezdődött a régóta vegetáló Bakony Művek felszámolása. A cég egyetlen jelentős vagyonát, a Bakony Préstechnika Kft.-t már számtalanszor próbálták értékesíteni, ám minden próbálkozás sikertelenül végződött, így a nehéz feladat a felszámolóra maradt - jelenti a Népszabadság.

A korábban a Suzukinak is szállító cég a tavalyi, 2,85 milliárd forintot kitevő forgalom mellett 445,6 millió forint veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. A Bakony Művek menedzsmentje és egyes hitelezői csoportok csődegyezséggel kívántak pontot tenni a tartozásokra; ebben nagy szerepet szántak a Bakony Préstechnika Kft,-nek, amelynek jegyzett tőkéje a cégbírósági adatok szerint tavaly év vége óta valamivel több mint 2,2 milliárd forint.

A tervek szerint a Préstechnika 50-55 százalékát értékesítették volna, a befolyó összegből pedig a "biztosított hitelezőket", jelesül az APEH-et fizették volna ki. Az adóhivatalnak a cég valamivel több mint 500 millió forinttal tartozik. A fennmaradó üzletrészt a fennálló tartozásnak megfelelő mértékben kiosztották volna a hitelezők között, vagyis ők nem pénzt, hanem tulajdonrészt kaptak volna. Ezt a megoldást azonban az egyik hitelező nem fogadta el, minek következtében az APEH megpróbálta elárvereztetni az üzletrészt, ám erre meg jelentkező nem akadt, lehetőséget adva ezzel a felszámolónak az értékesítésre - járt utána a Népszabadság.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk