kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Már keresik Gyurcsány utódát?

Bár miniszterelnök-váltó hangulat egyelőre nincs, számos utódjelöltet emlegetnek Szili Katalin házelnöktől egészen Szekeres Imre honvédelmi miniszterig. A pártfüggetlen Simor András jegybankelnök mellett az szól, hogy szakmai hitele helyreállítaná az MSZP renoméját.

Érezhetően türelmetlenek a szocialisták, akik tavaszig adtak haladékot Gyurcsány Ferencnek: ha addig nem jelentkeznek a reformok eredményei, akár meneszthetik is - idézi a Figyelőt a Hiradó.hu. Az újság úgy tudja, a 190 fős képviselőcsoportból mindössze 48-an szavaztak a miniszterelnök tisztasági csomagja mellett, amelyben szerepelt a képviselők összeférhetetlenségéről szóló pont is.

Bár miniszterelnök-váltó hangulat egyelőre nincs, számos utódjelöltet emlegetnek Szili Katalin házelnöktől egészen Szekeres Imre honvédelmi miniszterig. A pártfüggetlen Simor András jegybankelnök mellett az szól, hogy kikezdhetetlen szakmai hitele helyreállítaná az MSZP renoméját, s a szocialisták ennek reményében éppúgy felsorakoznának mögötte, mint annak idején Gyurcsány mögött.

Ugyanezen logika mentén lehet érvelni Bajnai Gordon mellett, akit a Figyelőnet szerint Gyurcsány is azért tett meg területfejlesztési, önkormányzati és uniós fejlesztési csúcsminiszternek, hogy "felépítse" a miniszterelnöki tisztségre - olvasható a Híradó honlapján.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk