Megjelent: 6 éve

A vevők bankkártyájával akart vásárolni a pénztáros

Elfogták a rendőrök azt a belvárosi pénztárosnőt, aki közel harminc esetben próbált vásárolni a munkahelyére betérő vevők bankkártya adataival - írja a police.hu oldal.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságára 2018. január 3-án érkezett bejelentés, hogy egy V. kerületi Váci utcai ruházati üzletben 2018. január 2-án a vásárlást követően egy pár percre ott felejtett bankkártyával több sikertelen tranzakciót hajtott végre egy ismeretlen személy egymillió-háromszázezer forint értékben - írja a portál.

A helyszíni adatgyűjtés és az üzlet kamerafelvételei alapján a nyomozók azonosították az elkövetőt, a 26 éves H. Melittát, aki az ott felejtett bankkártya adataival próbált meg visszaélni. A nyomozók H. Melittát a munkahelyén 2018. január 9-én elfogták, az V. kerületi Rendőrkapitányságra előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki.

A pénztárosnő a kihallgatása során elmondta, hogy 2017 november közepétől 2018. január 2-ig közel harminc esetben vásárolt, vagy próbált vásárolni úgy, hogy a vevők bankkártya adatait feljegyezte majd azokat később a saját vásárlásainál felhasználta. H. Melitta a sértettek bankkártya adataival visszaélve cipőket, parfümöt, táskát és ruhaneműt vásárolt különböző internet áruházakból.

A BRFK V. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói H. Melitta ellen információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás kísérletének bűntette miatt indítottak eljárást.

police.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk