Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Televíziós sorozatok a munkaerőpiacról

Televíziós sorozatok indulnak a munkaerőpiac megismertetése érdekében, a műsorokat a Munkaerőpiaci Alap finanszírozza - közölte Gólya Balázs, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet munkatársa.

images

Az intézet az év elején a közszolgálati televízióknak kiírt pályázat alapján 219 millió forintos támogatással segíteti a foglalkoztatási és munkaügyi témájú televíziós sorozatok elkészítését. Hasonló témájú rádióadásokra 7 millió forintos támogatás jutott, a lapokban megjelenő cikkekre 15 millió forint.

A legtöbb, szám szerint tizenhat sorozatot az MTV2 mutatja be. Ezek általában egyenként fél órás, két-négy vagy hét részes sorozatok. Foglalkoznak a pályaválasztással, az esélyegyenlőséggel, a hátrányos helyzetű álláskeresőkkel, a különféle foglalkoztatást segítő programokkal.

Az MTV 1 két támogatott műsort mutat be, az egyik a fogyatékkal élőkről szóló dokumentumfilm sorozat, ez háromszor mintegy fél óra időtartamú, illetve a hat részes csaknem fél órás magazinműsorban az új munkahelyek létesítésével, a családi vállalkozásokkal, a térségi képzési formákkal foglalkoznak.

A Duna Televízió összesen hat támogatott sorozatot mutat be, ezek közül az egyik, a Sors-Váltó műsor, amelyet péntekenként 20.55-kor már vetítenek. A harminc adásból álló, a munkaerőpiaccal és az egyéni sorsokkal foglalkozó, egyenként mintegy fél órás sorozatban egyebek között feldolgozzák az egyenlő esélyek témakörét, bemutatják a foglalkoztatás bővítésére kidolgozott minisztériumi stratégiát, az európai unió támogatásával indítandó programokat. A Sors-Váltó adásait hétfőnként reggel ismétli meg a Duna Televízió.

A Klubrádió 47 alkalommal adásba kerülő negyed órás műsort vállalt, a radiocafe 98.6 pedig tizenkétszer jelentkezik a háromnegyed órás magazinműsorral.

Az újságok közül a Vasárnapi Hírek 20 alkalommal közöl 3 flekk terjedelmű írást a munkaerőpiaci, foglalkoztatási, az esélyegyenlőségre vonatkozó témákról, a Metró 12 alkalommal fél oldalas méretben foglalkozik a témával. A Magyar Hírlap és a Népszava egyaránt 7-7 alkalommal vállalta, hogy alkalmanként 12 illetve 6 flekkes terjedelemben dolgozza fel ezt a témát.

Általános elvárás volt, hogy a támogatott televíziós műsorok, filmek dolgozzák fel a munkahelyválasztás, a folyamatos továbbképzés, a munkahelyváltás témakörét, a szakképzési, a felnőttképzési lehetőségeket. Foglalkozniuk kell a hátrányos helyzetű csoportok problémáival, a szociális, a családügyi, a gyermek- és ifjúságvédelmi témákkal. A műsorok, filmek lehetőség szerint mutassák be a jó példákat, a jó gyakorlatot.

Hasonló elvárásokat fogalmaztak meg a támogatott rádió műsorokra, újságcikkekre vonatkozóan is. A pályázó rádióknak önálló új sorozatot kellett indítaniuk, vagy vállalni, hogy egy meglévő műsor foglalkozik ezekkel a témákkal. Elsősorban a televíziós műsorokhoz, filmekhez kapcsolódva kellett aktualitásokat, kiegészítő információkat közölni, biztosítva az interaktív kapcsolatot, a párbeszédet. Mindezt teljesíteniük kell a támogatott cikkeknek is - hangsúlyozta Gólya Balázs.



  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk