Megjelent: 19 éve

Háttérbeszélgetés az új munkaügyi miniszterrel

"Életmód és divat legyen a tanulás - életkortól függetlenül" - erről is beszélt Csizmár Gábor munkaügyi miniszter, mikor kötetlen beszélgetés keretében szakújságírókat látott vendégül, ahol a tárca jövőbeni terveit is ismertette.

A miniszter úgy véli, hogy a gazdaság fejlesztése révén növelhető a foglalkoztatottság. Ennek érdekében a jövőben csökken a munkaerőköltség, ám ugyanilyen fontos cél a munkapiac rugalmasságának javítása is. Lényeges, hogy az emberek megértsék: egy dinamikus piacgazdaságban a változások követése elengedhetetlen, tudnunk kell alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.


Az új munkaügyi miniszter szerint népszerűbbé kell tenni a nem tipikus foglalkoztatási formákat, amelyek eddig - jóllehet sokkal több lehetőségről van szó - csak a részmunkaidős foglalkoztatásra, valamint a távmunkára korlátozódtak.


Csizmár Gábor szerint nincs "egy jó megoldás" a foglalkoztatáspolitikában, még Európában sem. Sokféle eszközt kell egyszerre, egymással szorosan összekapcsolva működtetni. A források a tárcák között megosztottak, ezért igen fontos a minisztériumok közötti hatékony együttműködés.

A tárca vezetője kiemelte, hogy esélyt kívánnak teremteni a hátrányos helyzetű munkavállalóknak. Kedvezményekkel kell segíteni a pályakezdők, a Gyes-ről, Gyed-ről visszatérők, az 50 év felettiek, a fogyatékkal élők, a romák, valamint a kevésbé fejlett kistérségben élők foglalkoztatását. Valamennyi munkaügyi program eredményessége azzal mérhető, hogy ténylegesen mennyivel dolgoznak többen az országban.


Igaz, hogy az elmúlt két évben 175 ezer munkahely szűnt meg, ám 220 ezer jött létre, a mérleg tehát pozitív. A kormány a jövőben is segíti a nehéz helyzetbe került cégeket, ágazatokat. Az új miniszter szolgáltató munkaügyet szeretne, olyat, ahol az ügyfél, az ember áll mindig a középpontban.

Csizmár Gábor szólt a következő hetek fontosabb témáiról is. Ezek: a Nemzeti Foglalkoztatási Akcióterv mindenki számára érthető módon történő megjelenítése, az EMMA - az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázis - szolgáltatásainak szélesebb körű megismertetése, főleg a munkavállalók körében, az uniós munkavállalással kapcsolatos információk közzététele, a felnőttképzési stratégia "aprópénzre" váltása, az uniós pályázatok széles körű megismertetése.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk