kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Fél éves próbaidő jöhet

A kormány a tervek szerint a nyáron a konvergencia program részeként átalakítja a foglalkoztatás szabályait, az új munkatörvénykönyve 2012. január elsejével léphet életbe. Az álláskeresési járadék folyósítási idejének 9-ről 3 hónapra csökkentése már korábban kiszivárgott, a 6 hónapos próbaidő és a 44 órás – plusz kompenzáció nélküli – munkahét lehetősége azonban új elemnek számít - írja a Népszava.

A szabadság kurtítása a családosoknak lehet hátrány


Adler Judit, a GKI foglalkoztatáspolitikai kutatója a lapnak nyilatkozva azt hangsúlyozta, hogy ezek az intézkedések csak látszólag kedveznek a munkáltatóknak, valójában ezek kétélű fegyverek. Így például ha hosszabb a próbaidő, nem csak hosszabb időn át lehet indoklás nélkül kirúgni a dolgozót, de ő is minden további nélkül elmehet. Egyébként ez nem jelent óriási változást a már elterjedt határozott idejű szerződésekhez képest. A munkaidő átrendezésétől sem remélhető semmi új, mivel ez is inkább csak a meglévő gyakorlat legalizálása, számos munkáltató eddig is kiadta máskor a túlórákat, ahelyett, hogy kifizette volna.


A kormány munkaerő-piaci lépései, a sok megvonás és szigorítás azonban egyértelműen rontja a dolgozók közérzetét, és így rontja a munkavállalási hajlandóságot is. Adler Judit szerint, ami a szabadság esetleges megrövidítését illeti, az már csak azért is tarthatatlan, mert például az állami cégek hajlamosak karácsony és újév körül mindenkit szabadságra küldeni. Ha nem marad több keret, nyáron, az iskolai szünetben nem lehet pihenni, ami nyilván nem segíti a családok életét.


2011. április 22.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek