Megjelent: 7 éve

Csúszik a fizetés, ha nincs HR

Budapesten közel a cégek egyharmada feketén foglalkoztatja munkavállalóit - mondta a Rádió Orientnek Sabacz Róbert, a Munkaügyi Ellenőrzési Osztály főosztályvezető-helyettese. A legtöbb munkabérrel kapcsolatos szabálytalanságot a közepes, 6-25 főt foglalkoztató cégeknél tapasztalták. Ennek oka, hogy nem foglalkoztatnak külön HR-es munkatársat - írja az Orientpress.

images

images

Amíg országosan a vállalatok mintegy negyede, addig Budapesten közel egyharmada feketén foglalkoztatja munkavállalóit - mondta a Rádió Orientnek Sabacz Róbert, a Munkaügyi Ellenőrzési Osztály főosztályvezető-helyettese. Kiemelte: az illegális foglalkoztatás melegágya még mindig az építőipar, de sok ilyen esetet tárnak fel a kereskedelemben és a vendéglátóiparban is.

A Munkaügyi Ellenőrzési Osztály idei vizsgálatainak fókuszában három terület állt. Első körben ellenőrizték a munkabérrel kapcsolatos szabályok betartását, vagyis azt, hogy a munkavállalók határidőre megkapják-e az őket megillető fizetésüket. „Erre a munkáltatóknak minden hónap 10-ig van lehetőségük” ‒ hívta fel a figyelmet Sabacz Róbert.

Hozzátette: a tapasztalatok azt mutatják, hogy a vállalat mérete meghatározó, hiszen a legtöbb szabálytalanságot a közepes, 6-25 főt foglalkoztató cégeknél tapasztalták. Ennek oka mögött a főosztályvezető-helyettes azt látja, hogy nem foglalkoztatnak külön HR-es munkatársat, pedig érdemes lenne, hiszen a cégvezető egy személyben már nem tudja ellátni megfelelően ezeket a feladatokat - írja az Orientpress.

„Amíg országosan a vállalatok mintegy negyede, addig Budapesten közel egyharmada feketén foglalkoztatja munkavállalóit” ‒ hívta fel a figyelmet Sabacz Róbert. Mint rámutatott, az illegálisan foglalkoztató vállalatok sok esetben - mivel az adófizetés megspórolása miatt olcsóbbak tudnak lenni - a tisztességesen működő cégektől veszik el a munkát. Ugyanakkor a hatóság első esetben csak figyelmeztetéssel élhet, és csak akkor szabhat ki bírságot, ha második esetben is szabálytalanságon kapja az illető vállalkozást. „A büntetés mértéke arányossági szempontokat figyelembe véve 30 ezer forinttól 10 millió forintig terjedhet” ‒ mondta.

Érthető módon csak azok a vállalkozások kaphatnak támogatást, amelyek rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkeznek. Ugyanakkor mint azt Sabacz Róbert elmondta, ebben a tekintetben 2014-ben enyhítés következett be: csak azok a vállalatok veszítik el ezt a besorolást, akik két éven belül másodjára is elkövetik ugyanazt a szabálytalanságot. Ez alól egy kivétel van: a harmadik országbeli állampolgárok engedélymentes vagy engedélytől eltérő foglalkoztatása. „Ez esetben elég egyszer elkövetni a szabálysértést, hogy a munkáltató ne kaphasson semmilyen támogatást” ‒ hívta fel a figyelmet a szakértő.

A jövő évi változások közül az egyik legismertebb, hogy ezen túl nem lehet majd fellebbezni a munkaügyi hatóság döntései ellen. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az érintettek elveszítenék jogorvoslati lehetőségüket, hiszen azt a bíróság előtt érvényesíthetik a továbbiakban - mondta Sabacz Róbert.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk