kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Létszámleépítés mellett elégedett dolgozók?

2016 Legjobb HR csapata kategóriában a CIB Bank csapata nyerte a HR Oscart. 2016-os évre vonatkozóan a CIB egyik kiemelt prioritása a dolgozói elégedettségi mutató szinten tartása volt. Ez eddig még nem tűnik nagyon izgalmasnak, de rögtön hozzá kell tegyem, hogy ennek a célnak a megvalósítását erőteljesen nehezítette az, hogy a Bankcsoport csoportos létszámleépítést hajtott végre 2016 első félévében - mondta Kulcsár Zoltán a CIB Bank HR Fejlesztési és Programiroda vezetője.

A HR csapatunk egyik részének a feladata ebben az időszakban a létszámleépítés egyéni és szervezeti szintű lebonyolítása volt, melyhez egy emberi és gondoskodó outplacement program is kapcsolódott. Ezzel párhuzamosan a csapatunk másik része már azon gondolkodott, hogy milyen módon tudjuk megerősíteni a Bankcsoport alkalmazásában maradó munkatársak elköteleződését. Ekkor született meg egy négy hónapos programsorozat terve, melynek a „Shake it up” nevet adtuk - hiszen a célunk volt, hogy a fájdalmas lépések utáni sokkból felrázzuk a szervezetet. Az elsősorban belső erőforrásokra támaszkodó és több, mint 30 rendezvényből és eseményből álló Shake it up programsorozatot az alábbi témák köré szerveztük:




Kulcsár ZoltánKulcsár Zoltán

• C - Community: szeptember a közösségépítés hónapja
• I - Innovation: októberben fókuszban az innováció
• B - Business: novemberben az üzleté a főszerep

Decemberben pedig az év végi díjazással és elismerésekkel lezártuk egyrészt az évet másrészt a Shake it up programot.

Nagyon örültünk annak, hogy a pályázatunk - ahol részletesen bemutattuk a 2016 szeptemberétől decemberig tartó Shake it Up programsorozat elemeit, kezdeményezéseit havi bontásban - elnyerte a szakmai zsűri tetszését.

A Shake it up program esetében hogyan tudták elérni, hogy a munkatársak részt vegyenek a programban? Másként kérdezve: Hogyan sikerült ösztönözni a kollégákat annak érdekében, hogy ne csupán külső szemlélői, hanem tevékeny részvevői legyenek a programnak? Ez ugyanis a legkomolyabb kihívás az ilyen prgramok esetében.

Három kulcsfontosságú tényezőt emelnék ki a “Shake it up” programsorozat sikere kapcsán: szerethetőség, szakértelem és szenvedély. Habár a kezdeményezések egy kifejezetten nehéz belső szervezeti szituációhoz kapcsolódtak, mindig az lebegett a szemünk előtt, hogy miként tudjuk a CIB-et még inkább szerethetőbbé tenni.

Véleményem és a visszajelzések szerint a program segítségével sikerült releváns válaszokat és megoldásokat adni a bank aktuális szervezeti és mentális helyzetére. A programok mennyisége illetve azok időbeli és tartalmi felépítése (közösségépítés, innováció, üzlet) elérték a kollégák ingerküszöbét, de közben nem voltak megterhelők, hiszen a portfóliót tudatosan úgy alakítottuk ki, hogy mindenki találjon / találhasson benne olyat, ami számára izgalmas, inspiráló vagy éppen újszerű. Fontos volt számunkra az, hogy színes programokat kínáljunk a különböző célcsoportjainknak: vezetőknek, mentoroknak, tehetségeknek, fiókban dolgozóknak, de részt lehetett venni “all staff” rendezvényen is. Röviden tehát egy nehéz szervezeti helyzetben kellett egy komplex, több hónapon át tartó programsorozatot megtervezni, felépíteni és végrehajtani, amihez nélkülözhetetlen a szakértelem. A fentieken túl pedig annak köszönhetjük a programokon való munkatársi aktív részvétel magas szintjét, hogy a dedikált szervezői csapat óriási elkötelezettséggel és szenvedéllyel kereste a legjobb megoldásokat és implementálta az akciótervet.

Milyen kommunikációs eszközökkel támogatták a program sikerét, mely kommunikációs csatornák bizonyultak a leghasznosabbnak, leghatékonyabbnak?

A Shake it up programsorozat kommunikációs terve és aktivitásai egyaránt tartalmazták a hagyományos és újszerű elemeket. Az adott hónapok alatt megtalálhatóak voltak a tematikus plakátok, Intranet-es hírek, elektronikus DM levelek és video üzenetek valamint a webchat is. Mindemellett erős kommunikációs kampánnyal, rendszeres információ áramlással népszerűsítettük az egyes programokat, melyben nagy segítséget jelentett, hogy a Bank felsővezetése is a kezdeményezések mellé állt - nem csak az eseményeken való részvétellel, hanem azzal is, hogy az Igazgatóság tagjai minden hírre vagy meghívóra személyesen is ráerősítettek a saját területeiken dolgozó munkatársaknál. Kommunikációs csatornaként használtuk magukat a rendezvényeket is, de nehéz lenne kiemelni ezek közül a leghasznosabbat; inkább abban bízunk, hogy a fentiek megfelelő mixelése hozta meg a várt eredményt.


Milyen külső támogatókat vettek igénybe a program sikere érdekében?



Amellett, hogy kaptunk segítséget ügynökségektől, nagyon büszkék vagyunk arra, hogy elsősorban belső erőforrásból sikerült ezt a programsorozatot megvalósítanunk. Biztos vagyok abban, hogy ez is erősítette a Shake It up szervezeti elfogadását, és azt, hogy ilyen sok kollégánkat - és több esetben ügyfeleinket - sikerült bevonnunk a kezdeményezésekbe.


Van-e folytatása a programnak és ha igen, annak mi a célja?



A programsorozat 2017 év végén lezárult, az elégedettségi mutatónk 2016 novemberében 71% lett, azaz még ilyen kihívásokkal teli szervezeti helyzetben is sikerült növelni a 2014. évi magas szintet! Egyrészt nagyon büszkék vagyunk erre az eredményre és természetesen arra is, hogy a szakmai zsűri minket választott a 2016-os év legjobb HR csapatának! Ami a folytatást illeti: amellett, hogy a legsikeresebb program elemekkel 2017-ben is találkozhatnak a kollégáink, számtalan új ötlet van a fejünkben, amit szeretnénk megvalósítani azért, hogy a CIB szerethetőbb munkahely legyen! Talán már nem is kérdés, hogy ezekhez az új programokhoz is nagy örömmel adjuk a szakértelmünket és a szenvedélyünket.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere

A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk

Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel

Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk

Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével

HR mutatók szempontjából sikeres évet zárt 2023-ban a Continental Csoport Magyarország: nem kívánt fluktuációjuk jelentősen csökkent a megelőző... Teljes cikk