kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Kmetty József, a Kürt Zrt. vezérigazgatója

Kmetty József pályafutását a Magyar Optikai Műveknél kezdte fejlesztő mérnökként, ahol az adattárolás technológia fejlesztésén dolgozott. Kmetty (39) a kezdetektől oszlopos tagja és 2004 októbere óta vezérigazgatója az 1989-ben dr. Kürti Sándor és testvére, Kürti János által alapított Kürt Zrt.-nek.

Kinevezésével a kisvállalati működésre jellemező tulajdonosi szemléletű vezetésről a cég áttért egy magasabb szintű, menedzser szemléletű vezetésre. Az operatív irányítás mellett Kmetty legfontosabb feladata a cég üzleti és terjeszkedési stratégiájának kialakítása, az értékesítés stratégiai irányvonalainak kijelölése, valamint új üzletágak kialakítása és fejlesztése.

Az általa létrehozott információmenedzsment portfolió révén 2000-ben piacvezető pozícióba vezette cégét. A Kürt szakembereivel együttműködve felépítette - a cégen belül működő adatmentési tevékenység mellett - az információbiztonsági üzletágat, amely mára a cég bevételeinek 70 százalékát hozza. A Kürt saját sikertörténetén túlmenően, a magyarországi információbiztonsági kultúra megteremtésében és térnyerésében is úttörő szerepe volt.

Kmetty József 1992-ben végzett villamosmérnökként a BME-n, majd 2005-ben ugyanitt menedzsment szakirányú MBA diplomát szerzett. Két gyermeke van, szabadidejét szívesen tölti földön-vízen-levegőben.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk