kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Induló cégnél kell kezdeni a karrierépítést

Tizedik alkalommal adta át az Informatikai Vállalkozások Szövetsége az év informatikai vezetőinek járó elismerést. Kmetty József a Kürt. Zrt. vezérigazgatója kapta az Év informatikai cégvezetője, míg Csiszér Béla a Sicontact Kft. ügyvezető igazgatója az Év fiatal vállalkozója kitüntetést. A két cégvezetőben közös: induló cégnél alapozták meg karrierjüket.

images

Kmetty József a BME villamosmérnöki karán végzett 1992-ben. Tizenhét éve - szinte az alapítástól kezdve - dolgozik a Kürt-nél, ahol fokozatosan lépegetett felfelé a karrierlétrán: 1994-ben technológiai vezető, 1998-tól kereskedelmi igazgatóhelyettes, 2004-től pedig vezérigazgatóvá nevezték ki. 2005-ben MBA fokozatot szerzett menedzsment területen.

Újonnan induló cégnél kell kezdeni

Kmetty szerint a sikeres szakmai pályafutás titka: lehetőség szerint induló cégnél kell elkezdeni karriert építeni, szeretni kell a választott szakmát és munkakört, fogékony szemlélettel és nyitott szemmel kell járni, és némi szerencse sem árt a sikerhez. "A jó vezetőt szakmai kompetenciája teszi igazán naggyá. A munkahelyi csapat szemében akkor hiteles, ha megfelelő rálátással rendelkezik az adott területre. Szerencsésnek mondhatom magamat, mivel a vezetővé válást megelőzően is javarészt azokkal dolgoztam együtt, akiket most már irányítanom kell" - teszi hozzá.

A vezérigazgató szerint megkerülhetetlen kérdés a munkatársak motiválása, a céghűség megteremtése. Ennek egyik legjobb módja a színes, a munkatárs személyiségét és érdeklődését is szem előtt tartó, szakmai szempontból változatos feladatkörök és kihívások biztosítása mellett a magánélet tiszteletben tartása.

Dolgozói hűség megteremtése

"A cégnél proaktivitásra törekszünk: a kulcspozíciókra rendszerint házon belül pályázhatnak a munkatársak. A kreatívabb kollégák új portfólió és üzleti modell terveit a lehetőségekhez mérten igyekszünk támogatni. A nemrég gyermeket szült kismamák számára biztosítjuk a visszatérés lehetőségét távmunka formájában, a cégnél dolgozó szülők gyermekük születésekor 100 ezer forintban részesülnek. Rengeteg céges családi rendezvényt, összejövetelt tartunk az itt dolgozók kapcsolatépítése céljából" - enged bepillantást a cég mindennapjaiba a vezérigazgató. Kmetty József kérdésünkre azt is elmondta: valóban komoly kihívást jelent számára a legtehetségesebb dolgozók megtartása - a Kürt Zrt. ezért évente két alkalommal végez dolgozói elégedettségfelmérést. Az eredmények a céget igazolják: a fluktuáció mindössze 3 százalékos a cégnél.

A biztonsági szoftverek forgalmazásával és antivírus értékesítéssel foglakozó Sicontact Kft. fiatal ügyvezetője a díj kapcsán annyit jegyzett meg: örül az elismerésnek, ám tavaly elért második helyezése után azért nem érte teljesen váratlanul a végeredmény. A cég figyelemre méltó eredményekkel büszkélkedhet: a NOD32 antivírus értékesítésével piacvezetők lettek és csak a tavalyi év folyamán megduplázták bevételeiket.

Csiszér Béla 1999-ben végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen villamosmérnökként. 2002-ben MBA diplomát szerzett. Egy évig a VirusBuster IT -biztonságtechnikai cégnél dolgozott, majd önálló céget alapított. "Korántsem olyan veszélyes a cégalapítás, mint ahogy azt sokan feltételezik. Ráadásul anyagi szempontból sem igényelt túl nagy befektetést. A cég alapját a szellemi tőke képezi. Az induláshoz mindössze a forgalmazott vírusirtóra és egy saját magunk által készített internetes weblapra volt szükségünk" - idézi fel a kezdeteket a cégtulajdonos. Csiszér kérdésünkre elmondta: bár a konkurencia figyelése mellett rendkívül fontos a folyamatos szakmai tájékozódás és a trendkövetés, nem iskolai keretek között gondoskodik saját továbbképzéséről, inkább az interneten elérhető anyagokból, a szakmában dolgozókkal folytatott tapasztalatcserékből építkezik.

Egy légtérben dolgozik a csapattal

A fiatal üzletember ma már 21 fős csapatot irányít - a vállalkozásnak Budapesten és Bécsben is vannak irodái. Csiszér vezetői sikerének titkát főként az őszinteségben látja, a kérlelhetetlen, tekintélyelvű vezetési stílust elutasítja. "A tekintélyelvűség rövidtávon működőképes lenne, ám egy rossz munkahelyi légkört teremtő vezetőtől csak elmenekülnének az emberek" - magyarázza. Az üzletember szerint a munkatársakkal folytatott hatékony kommunikáció, az elérhetőség is meghatározó. Csiszér a munkatársakkal egy légterű irodában dolgozik és számos munkafázisban maga is részt vesz. Mivel az ideális munkahelyi csapat alapjának is a bizalmat tartja, a Sicontact Kft. munkatársai - hasonlóan az amerikai Google-hoz- dolgozói ajánlás alapján kerülhetnek be a csapatba. A cégnél így minimális a fluktuáció.

Takács Gabriella


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk