kapubanner for mobile
Szerző: Berta László
Megjelent: 5 éve

Egy kávé áráért fittebb lehet a munkahely

A Fitpuli egy mobilapplikációra épülő digitális egészségprogram, amely munkahelyi környezetben támogatja a személyes egészségfejlesztési célokat. Lehel Gábort, az UNION elnök-vezérigazgatóját és Dr. Oláh Dánielt, a Fitpuli ügyvezető igazgatóját kérdeztük az együttműködésükről.

A Fitpuli önmagában a mobiltelefonnal is működik, de okosórával vagy okoskarkötővel együtt alkalmazható a legpraktikusabban. Dr. Oláh Dániel, a Fitpuli ügyvezető igazgatója foglalkozás-egészségügyi szakorvos. Másfél évvel ezelőtt egy orvos barátjával indította el az applikáció fejlesztését, hogy segítsék a munkában lévők egészségének megőrzését, és foglalkozhassanak vállalatok egészségstratégiájával. A csapat jelenleg orvosokból, szoftverfejlesztőkből, gazdasági szakemberekből és sales munkatársakból áll.

A Fitpuli piacra lépése az UNION Biztosítóval együttműködve történt, amelynek stratégiájától és arculatától nem áll messze az új kezdeményezés:

„Gyakran vállalunk úttörő szerepet, ilyen volt az is, amikor 2008-ban az elsők között léptünk be a magyarországi egészségbiztosítási piacra. Ez egy fiatal, alig egy évtizedes, de nagyon gyorsan fejlődő ágazat. Nem áll rendelkezésre pontos piaci statisztika, én magam 11 milliárdosra becsülöm ezt a szegmenset, amelyben a friss szerzések 30%-át mi visszük el. Az egészségbiztosítás az elmúlt öt-hat év során már megkerülhetetlen biztosítási formává vált. Mára számtalan vállalat alkalmazza munkaerő-megtartó juttatásként, a dolgozók széles köre is hozzászokott és rendszeresen használja annak szolgáltatásait ”- mondta Lehel Gábor, az UNION elnök-vezérigazgatója.
Oláh Dániel 18 12 03Oláh Dániel: Az UNION-nal kötött szerződés értelmében a Fitpuli szolgáltatását a biztosító termékeibe beépítve is ajánljuk ki és visszük el a vállalatokhoz

Az UNION a megfelelő biztosítási védelem megteremtése mellett az egészséges életmód kialakítására és a megelőzésre is hangsúlyt fektet. Ennek egyik hatékony eszközeként tekint a Fitpulira, ezért együttműködési megállapodást kötött a magyar startup céggel, és kizárólagos biztosítási partnerévé vált. A közös munka első kézzelfogható eredménye a nagyvállalati egészségbiztosítási ügyfelek részére kínált komplex életmód-applikáció.

„Az UNION-nal kötött szerződés értelmében a Fitpuli szolgáltatását a biztosító termékeibe beépítve is ajánljuk ki és visszük el a vállalatokhoz. Együttműködésünk fontos állomása, hogy a mobilappot először az UNION munkavállalóinak tettük elérhetővé. A visszajelzések alapján közös gondolkodás indult a jövőbeni irányokról, alapvetően hiánypótló megoldásnak tartják a hazai munkáltatói szférában.” - mondta el Dr. Oláh Dániel.

Mi a Fitpuli?



• Szolgáltatás, amely kizárólag a szerződött munkáltatók munkavállalói számára érhető el
• A lelke egy mobilalkalmazás (elérhető iOS-re és Androidra)
• Önállóan is működik, de okoskarkötővel együtt sokkal pontosabb
• Automatikusan gyűjti az adatokat
• A piacon elérhető összes trackerrel kompatibilis
• Egy platformra gyűjti az életmód és orvosi paramétereket
• Folyamatosan menedzseli a krónikus betegségekkel kapcsolatos információkat
• Látással és hallással összefüggő szűrővizsgálatokat tartalmaz
• Laborlelet-értelmező felülettel is rendelkezik

„A Fitpuli a munkáltatók számára aggregált módon, trendszerű visszajelzést ad a dolgozók globális egészségi állapotáról és az adott vállalat által bevezetett egészségprogramok eredményességéről. A fejlesztés - amelyet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál is regisztráltak - garantálja, hogy a titkosított, egyedi, személyes adatokhoz csakis az adott felhasználó férjen hozzá, a vállalatokhoz tehát kizárólag anonim adatok juthatnak el” - mutatott rá a Fitpuli ügyvezető igazgatója. Hozzátette, hogy a szolgáltatás díja munkavállalónként havonta hozzávetőlegesen egy kávé árának felel meg.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk