Megjelent: 4 éve

Az első negyedévben 31 ezerrel dolgoztak kevesebben, mint egy éve

A KSH adatai szerint márciusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 442 ezer volt.

images

A január-márciusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 466 ezer volt, 0,7 százalékkal, 31 ezerrel kevesebb, mint egy évvel azelőtt. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 69,7 százalék volt, 0,2 százalékponttal csökkent. Márciusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 442 ezer volt, az előző hónaphoz képest 56 ezerrel csökkent, míg a 15-64 évesek foglalkoztatási aránya ugyanezen időszak alatt 0,9 százalékponttal, 69,2 százalékra csökkent - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A koronavírus-járvány gazdasági következményei a január-márciusi időszakot csak részben érintették, így hatásai a foglalkoztatási adatokban kevésbé markánsan jelennek meg - írta a KSH. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók és a magukat közfoglalkoztatottaknak vallók száma egyaránt 16 ezerrel csökkent a tavalyi első negyedévhez képest, a külföldi telephelyen dolgozóké lényegében nem változott.

A 15-64 éves korosztályban a foglalkoztatottak számának 44 ezres csökkenésével és a munkanélküliek számának 6 ezres növekedése révén 38 ezerrel csökkent a munkaerőpiacon jelen lévő gazdaságilag aktív népesség. A korosztály lélekszámának 43 ezres mérséklődése miatt az inaktív lakosság létszáma is 5 ezerrel csökkent, de így is elérte az 1 millió 740 ezret. A 15-64 éves férfiak foglalkoztatási rátája 0,4 százalékponttal, 76,9 százalékra csökkent, míg a 15-64 éves nők foglalkoztatási rátája 0,1 százalékponttal 62,5 százalékra mérséklődött.

A 15-24 éves fiatalok foglalkoztatási rátája 28,2 százalék volt. A 25-54 éves legjobb munkavállalási korú foglalkoztatottak száma 39 ezerrel, a foglalkoztatási ráta 1,4 százalékponttal, 83,1 százalékra csökkent. Az idősebb, 55-64 éves korosztályban a foglalkoztatási ráta 2,3 százalékponttal, 58,4 százalékra emelkedett. A 20-64 éves korcsoportban a foglalkoztatási ráta megfelelt Európai Unió által 2020-ra kitűzött 75 százalékos célértéknek.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk