kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Több milliós program Szentgotthárdon

Kétmillió eurós beruházás veszi kezdetét Szentgotthárdon. Az osztrák-magyar tulajdonban lévő Szentgotthárd-heiligenkreuzi Ipari Parkban épít gyártóbázist a spanyol Fersint Metales Sinterizados S.A. - erősítették meg a Napi Gazdaság információit a cégnél.

A mintegy kétmilliós beruházás keretében egy olyan porkohászati üzem készül, amelyben sajtolással nagy szilárdságú alkatrészeket gyártanak majd, döntően az autóipar számára.

A Fersint, illetve annak magyar cége, a Fersint Central Europe (CE) Kft. már megvásárolta az építkezéshez szükséges területet, s hamarosan az építési engedély is a cég rendelkezésére áll - jelentette ki Takács József, az ipari parkot működtető társaság ügyvezető igazgatója.

A program első ütemének keretében egy 1360 négyzetméteres, könnyűszerkezetes csarnokot, valamint különböző kiszolgáló létesítményeket építenek. A gyártóterületet úgy alakítják ki, hogy az később bővíthető legyen.

Takács hozzátette, az új porkohászati üzem már a jövő év nyarára elkészül, s várhatóan augusztusban, mintegy 25 dolgozót foglalkoztatva, a termelés is elkezdődhet. A program második ütemének megvalósításához 2009-ben kezdenek hozzá.

Napi Gazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk