kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Háttérbe tolná a magánnyugdíjpénztárakat a szlovák kormány

A szlovák parlament tegnap elfogadta azt a társadalombiztosításról szóló törvénytervezetet, amelyen a Vladimír Meciar vezette kormánypárti HZDS az utolsó pillanatban módosított a gyesen lévő kismamák és a tíz évvel a nyugdíj előtt állók javára - közli a Napi Gazdaság.

A munkaügyi minisztérium eredetileg a magánnyugdíjpénztárak rendszeréből akarta kiszorítani őket, hogy újra az állami társadalombiztosítást vegyék igénybe. A HZDS utolsó nyomására azonban a kismamák eldönthetik, maradnak-e a magánpénztárakban vagy sem. Az új szabályozás továbbá hat hónapig bárki számára lehetővé teszi, hogy kilépjen a magánnyugdíjpénztárakból - amihez egyébként eddig 1,6 millióan csatlakoztak.

Meciarék felelős kormánypárti képviselőként természetesen nem feledkeztek el arról, hogy valahogy talpra állítsák a deficit felé tartó nyugdíjfinanszírozási rendszert, egy másik javaslattal is előálltak, amely szerint az állami és a magánbiztosítás jelenlegi 9-9 százalékos járulékbefizetését három éven keresztül 12-6 arányban az állami javára módosítanák, hogy majd évente 1 százalékponttal emelve újra visszaállítsák a régi arányt. Robert Fico kormányfő nem ellenezte a kisebb kormánypárt, a HZDS javaslatát - tudatja a Napi Gazdaság.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk