kapubanner for mobile
Gyimóthy Éva
Szerző: Gyimóthy Éva
Megjelent: 17 éve

Féléves a közigazgatási reform

Félidejéhez érkezett a közigazgatási reform, a Kormányzati Személyügyi Államtitkárság mostanában tekinti át az eredményeket. A teljesítményértékelés eddig csak a szakállamtitkárokat, főosztályvezetőket valamint az osztályvezetőket érintette, júniustól pedig már hatezer alkalmazottra is kiterjesztették.

A reform a január elsején a közigazgatásban bevezetett új típusú teljesítményértékeléssel (TÉR) kezdődött, majd az új rendszer gyakorlati alkalmazásával, a szervezeti és egyéni célok meghatározásával folytatódott. Ezt követte az a májusban kormány elé került törvénymódosítás, amely a köztisztviselők, a közalkalmazottak, a fegyveres szervek, és a honvédség dolgozóinak a jogviszonyát szabályozza. Ennek értelmében a közszférában is bevezetik a próbaidő intézményét, vagyis ezentúl ugyanúgy megválhat indoklás nélkül egymástól a munkaadó és a dolgozó a munkavállalás első 90 napjában, ha nem felelnek meg egymás elvárásainak, mint a versenyszférában.

Nem babra megy a TÉR

Miközben a háttérintézményekben még zajlanak az elbocsátások, Szetey Gábor szerint új, fiatal kollégákra lesz szükség, különös tekintettel arra, hogy Magyarország 2011-ben az Európai Unió soros elnöke lesz, és a központi közigazgatásban a dolgozók egyötöde eléri a nyugdíjkorhatárt néhány éven belül. Így olyan szakemberekre lesz szükség, akik több nyelvet beszélnek, kiválóan tárgyalnak, és még vezetői készségekkel is rendelkeznek.

A közigazgatásban dolgozók motiválásáról sem feledkezik meg a kormány, ami a versenyszférában már bizonyított modern HR-eszközök bevezetését jelenti. Ezek közé tartozik a januárban debütált teljesítményértékelés is, amely során a minisztériumok vezetőit, többek között, a csapatmunka, a beosztottak fejlesztése, a vezetői készségek, a kommunikációs, az analitikus és az innovációs készség megléte és minősége alapján értékelik az éves értékelés során. Eddig csak a szakállamtitkárokat, a főosztályvezetőket és helyetteseiket, valamint az osztályvezetőket érintette az új TÉR, ám júniustól már hatezer alkalmazottat is bevontak az értékelésbe.

A változás hulláma 2008 januárjában érheti el a háttérintézmény dolgozóit, amely mintegy 120 ezer embert érint. A közszolgákra az újdonság varázsával hathat, hogy munkájukat az ahhoz való hozzáállás, annak mennyisége, minősége, precizitásuk, valamint a határidők betartása határozza meg. Mindez nem babra megy, hiszen a jól dolgozók fizetésük 3-14 százaléka, a magas szinten teljesítők bérének 17-31 százaléka, a kivételes teljesítmény elérésekor, pedig keresetük 33-56 százaléka lehet majd a munkájuk gyümölcse.

A képzésekkel és a karriertervezési programmal párhuzamosan bevezetett teljesítményértékelési rendszer célja, hogy a nem megfelelően teljesítők 'fennakadjanak a rostán'.

Hierarchia mindörökké?

Szetey Gábor államtitkár többször is hangsúlyozta, hogy a hazai államigazgatás elavult, és ezért van szükség a változásra. A közigazgatásban még mindig az a módi, hogy akinek a munkájával a vezető nincs megelégedve, akkor ezt mindenki mással közli, csak éppen az illetővel nem, valamint a köztisztviselőket a jogviszonyban eltöltött idő és a hierarchiában elfoglalt helye, nem pedig a munkájuk minősége határozta meg. Ezt a hiányosságot célozza meg a teljesítményértékelés, amely rávilágít azon készségekre, képességekre, amelyek egyes köztisztviselőkből hiányoznak. Az igények felszínre kerülésével pedig olyan képzési rendszert lehet felépíteni, ami a valódi hézagot egyenlítené ki a munkavállalók szakmai életútjában.

Kérdéses azonban, miként fogják a versenyszféra törvényei átvenni a hatalmat a közszférába hosszú évek alatt beágyazódott tradícionális hierarchia fölött, amikor eddig mindent ez határozott meg. A ranglétrán elfoglalt pozíció, valamint a köztisztviselői, illetve közalkalmazotti státuszban eltöltött évek száma olyan előnyökhöz vezetett, mint hatalom, megbecsülés, ami pénzbeli juttatásokban, kedvezményes banki hitelben nyilvánult meg.

Változik a köztisztviselő törvény

Az nem új keletű, hogy a köztisztviselőt minősíteni kell a törvény alapján legalább 4 évente és minden magasabb besorolási fokozatba sorolás előtt, vagy annak saját kérelmére. A köztisztviselő éves munkateljesítményét korábban meghatározott teljesítmény követelmények alapján a munkáltatói jogkör gyakorlója évente írásban értékeli.

A 2006. évi LXXII. törvény egységesen szabályozza a köztisztviselői jogviszony megszűnésével kapcsolatos juttatásokat. A törvénymódosítás a teljesítményértékelés és a minősítés új viszonyrendszerét állapítja meg. A köztisztviselő soron kívüli minősítését írja elő az új szabályozás arra az esetre, ha a teljesítményértékelés alapján megállapítható, hogy a követelményeket nem vagy nagyon csekély mértékben, illetve nagyon alacsony színvonalon teljesítette. Mindezek mellett a tervek szerint a jövőben csak az lehet köztisztviselő, aki eredményes versenyvizsgát tesz.

A közigazgatáson belül egységessé teszik a felmentési idő számításának módját, és ha szakmai alkalmatlanság miatt bocsátanak el valakit, akkor mindössze 30 nap lesz a felmentési időszaka, a vezetői kinevezéseket pedig határozott idejűvé teszik.

Gyimóthy Éva



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az X generációsok tudják: ha nem tanulsz, véged - avagy miért jó megtartani a középkorú munkavállalót?

Nincsenek könnyű helyzetben manapság az X generációs (jellemzően 1960 és 1979 között született) munkavállalók. Könnyen kerülhetnek... Teljes cikk

Az év eleje a felmondások ideje?

Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően... Teljes cikk

Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk