kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Stratégiai együttműködést kötött a BME és a MOL

Stratégiai megállapodást kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a MOL. A megállapodás célja egyrészt közös, innovatív kutatások indítása, másrészt a MOL szakmai utánpótlásának erősítése. Az erről szóló szerződést január 10-én írta alá Dr. Józsa János, a BME rektora és Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója az egyetem újévi fogadásán - írják sajtóközleményükben.

images

Az együttműködés több pillérre épül. Egyrészt közös kutatási projektek indulnak, melyekhez a két fél együtt biztosítja a szükséges infrastruktúrát. A projektek témája a MOL 2030-as stratégiájához kapcsolódik majd, így például a mintegy 4,5 milliárd dollár értékű petrolkémiai beruházásokhoz. Az együttműködésnek köszönhetően többek között finomításhoz, petrolkémiához, új üzleti területekhez és a kutatás-termeléshez kapcsolódó tudományos eredmények is várhatóak.

A megállapodás másik pillére a szakember utánpótlásról szól. Az egyetem biztosítja, hogy oktatási anyagában és jövőbeli tananyagfejlesztéseiben még nagyobb hangsúlyt kapjanak azok a területek, amelyek a modern ipari folyamatok működtetéséhez szükségesek. Ugyanakkor a MOL lehetőséget biztosít a tehetséges diákok számára, hogy ipari környezetben is alkalmazzák tudásukat. A vállalat a stratégiai céljaihoz közvetlenül köthető karok munkáját a továbbiakban is támogatja, különös tekintettel a Gépészmérnöki, valamint a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karra, illetve az egyetem azon egységeit, ahol a MOL számára fontos KFI tevékenységek folynak.

Az új megállapodásnak köszönhetően a MOL az innovációban és az eredményorientált kutatás-fejlesztési feladatokban az egyetemmel a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központon (BME FIEK) keresztül működik együtt, közös kutatócsoportokat is felállítva. Az együttműködés első lépéseként a két intézmény már idén januárban közös tematikus workshopokat indít.

„Amellett, hogy a MOL és a BME együttműködése mindkét fél számára előnyös, kiváló lehetőség a jövő szakembereinek is. Az együttműködésnek köszönhetően a BME hallgatói egy több mint 30 országban jelenlévő nemzetközi vállalat mindennapi munkájáról, működéséről gyűjthetnek tapasztalatokat. Magyarország egyik legvonzóbb munkahelyénél, modern ipari környezetben tehetik próbára tudásukat”- mondta Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója.

“A Műegyetem értékrendjében az oktatás és kutatás kiválósága mellett az innováció a harmadik alappillér. Az Egyetem alapvető fontosságúnak tartja, hogy az intézmény tudományos eredményei és értékei hatékony ipari innovációvá alakuljanak. Ezt szolgálja a jelenlegi szerződés is, amely nagyvállalati szinten teszi hasznosíthatóvá a BME eredményeit és hatékonyan járul hozzá egy élenjáró nemzetközi iparvállalat fejlesztéseihez ” - mondta Dr. Józsa János a BME rektora.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk