Megjelent: 6 éve

Ezek jelentik a leggyakoribb problémát a szálláshelyek üzemeltetőinek

Négy szálláshelyből háromban már legalább egyszer előírást sértett a vendég, ezek közül a leggyakoribb a rongálás volt, ezt követte a szobába, apartmanba becsempészett nem fizető plusz vendég, míg harmadik helyen a lopás szerepel a statisztikák szerint - írja az MTI a Szállás.hu felmérésére hivatkozva.

A felméréskor 1500 szálláshelyet és turisztikai szolgáltatót kérdeztek meg.

A felsoroltakon felül problémát jelentenek a a fizetés nélkül távozók és a lezárt helyekre belógók, és gyakran előfordul a konyha vagy étterem, illetve a wellness részleg zárás utáni látogatása is.

A medencés szállásoknál nemcsak a belógás lehet probléma, e helyeknek a harmadánál fordult már elő, hogy le kellett engedni a medence vizét, mert a vendég ott végezte el a dolgát.

A turisták számára programot, látnivalót nyújtó helyek kétharmadánál találkoztak már problémás vendéggel. A felmérés szerint a leggyakrabban rongálás, lopás fordult elő, illetve jellemező volt még, hogy a vendégek figyelmen kívül hagyták a nyitva tartási időt. Keresztes Nóra úgy vélte, ez utóbbi főként a fürdők számára jelent kihívást, de a múzeumoknál sem ritka a kertbe bemászó éjszakai vendég.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk