kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Start Extra és Plusz: sokat spórolhatnak a cégek az új munkaerőn

A kormány új Start programjának köszönhetően már nemcsak a pályakezdők, hanem a tartósan álláskeresők, illetve az 50 év felettiek foglalkoztatása is olcsóbbá vált. Ám a cégek számára ez nem minden, a lehetőséggel csak akkor fognak élni, ha e célcsoportok megfelelő képzettséggel is rendelkeznek - írja a Világgazdaság.

A 2005 őszén bevezetett legelső, pályakezdőket célzó Start kártya például már most kezd lecsengeni, hiszen míg 2006 első félévében húszezren vették igénybe, addig 2007 azonos időszakában már csak tizenhatezren éltek vele.

A Start Extra remélhetőleg nem fog ilyen sorsra jutni, elvégre egy különösen nehéz helyzetben lévő célcsoport, az 50 év feletti vagy legfeljebb alapfokú végzettségű tartósan állást keresők foglalkoztatását segíti elő. A pályakezdőkhöz hasonlóan őutánuk is alacsonyabb járulékot kell fizetnie a munkáltatónak a kiváltást követő két évben, így még ha a dolgozó időközben munkahelyet is vált, az új foglalkoztató akkor is élhet a járulékfizetési kedvezmény lehetőségével. Ez az első évben a közterhek alóli teljes mentesülést, a második esztendőben pedig bruttó bér utáni 15 százalékos közterhet jelent.

A Start Plusz kártya ezzel szemben azoknak segíthet az elhelyezkedésben, akik tartósan álláskeresők (a kedvezményre jogosító plasztik igénylését megelőző 16 hónapon belül legalább 12 hónapig regisztrált munkanélküliek voltak), vagy gyes, gyed, gyet, illetve ápolási díj igénybevételét követő egy éven belül vállalnak munkát. A programban résztvevők után a foglalkoztató az első évben a bruttó bér után összesen 15 százalék közterhet fizet, a második évben 25 százalékot. Ez például a minimálbér másfélszeresét, vagyis 98 250 forintos havi munkabért feltételezve két év elteltével összesen több mint 320 ezres megtakarítást jelent egy cégnek már egyetlen új munkatárs alkalmazása esetén is. Arról nem is beszélve, hogy a Start Extrához hasonlóan két évig mentesül a munkaadó a tételes egészségügyi hozzájárulás (jelenleg ez 1950 forint) megfizetése alól.

A hátrányos helyzetűek elhelyezkedését segítő program uniós forrásból, az Európai Szociális Alap (ESZA) társfinanszírozásával valósul meg, a TÁMOP keretében. 2007. július 1. és 2010. december 31. között 43 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre erre a célra - számol be a Világgazdaság.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk