Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Egyszerűbbé válik 2018-ra a kezességvállalás

Új mérföldkövet jelent a kezességvállalásban 2018. januártól az úgynevezett portfóliógarancia bevezetése, amely jelentősen egyszerűsíti az ügyintézést, hiszen a bankok saját maguk dönthetnek a garanciaintézmény bevonásáról, amelyről csak egy egyszerű adatszolgáltatást kell küldeniük - közölte az MTI-vel Garantiqa Hitelgarancia Zrt.

A Magyarországon egyedülálló eljárás bevezetését az Európai Beruházási Alappal idén októberben kötött megállapodás teszi lehetővé - áll a közleményben.

Búza Éva, a társaság vezérigazgatója kiemelte: a portfoliógarancia konstrukcióra nagy volt az igény a kereskedelmi bankok részéről, így már a viszontgarancia megállapodás aláírását megelőzően nekiláttak az eljárások kidolgozásának.

A COSME nevű program keretében, mintegy 3500 hazai kis- és közepes vállalkozás (kkv) juthat, mintegy 80 milliárd forintnyi hitelhez a Garantiqa segítségével. A program keretében akár egymilliárd forint összegű hitelek is garantálhatóak, ami elsősorban a fejlesztési hiteleknek kedvezhet.

A Garantiqa közleményében arra is kitérnek: a társaság kezességvállalási állománya a kkv-hitelezés bővülésénél is nagyobb ütemben, évi szinten csaknem 25 százalékkal nő. Ma már minden hetedik kkv-hitel a Garantiqa kezességvállalásával jön létre - emlékeztetnek.

A Garantiqa kezességvállalása segítségével kihelyezett hitelportfolió volumene idén meghaladja a 670 milliárd forintot, 2021-re pedig az 1000 milliárd fölötti kihelyezés a cél.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk