Megjelent: 6 éve

Béremelés lesz az OBI-nál

Új bértáblát fogadtak el az OBI-nál, amely megadja azt az alapbért, amit a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) kért a cégtől, és amivel felzárkóznak a többi multinacionális céghez, akik idén már emelték a béreket - írja a 24.hu a KASZ közleménye alapján.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) 2018 februárjában kereste fel a cég vezetőit azzal, hogy a munkavállalók jelzései és a piaci környezet elemzése alapján nem tartják megfelelőnek a munkavállalók béreit - írják.

Konkrét bérjavaslatot mutattak be, amely elégedetté tenné a munkavállalókat, valamint jobb helyzetbe hozná a céget a munkaerőpiacon.

A KASZ képviselői minden munkakörre ajánlottak egy szerintük megfelelő fizetést, illetve meghatároztak egy olyan alapbért, aminél kevesebbet nem kereshetnek a dolgozók.

Az OBI vezetői elfogadták az évközi béremelés szükségességét, és március 26-án bemutattak egy bérkorrekciós tervet, amellyel a KASZ vezetői és az áruházban dolgozó KASZ tagok is egyetértettek. A bérkorrekció kiterjed minden áruházra, és minden munkavállalóra.

Fotó: Wikipedia
24.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk