Megjelent: 6 éve

Egyre több itthon az állami alkalmazott

Európa-szerte csökken az állami szférában dolgozók létszáma. Addig is nálunk egyre több ember dolgozik az államnak.

Egyre több magyart foglalkoztat az állam - derül ki az Eurostat most kiadott adataiból, amiket a hvg.hu ismertet. Már az ezredfordulón is jóval több magyarnak volt az állam vagy egy önkormányzat a munkaadója, mint amennyi a mostani EU-tagállamok átlaga, de azóta csak nőtt az arányuk, 19-ről 22 százalékosra. Ez az unió ötödik legmagasabb aránya, csak Svédország, Dánia, Finnország és Észtország előz meg minket.

Egyetlen ország volt csak, amelyben 2000 és 2016 között jobban nőtt volna az állami alkalmazottak aránya, mint itthon, mégpedig Románia.
A lista élén az északi országok állnak, mertott hagyományosan nagy foglalkoztató az állam, de itt is azért csökkenés tapasztalható a közpénzből foglalkoztatottak arányában. A legkevesebb dolgozót a német, a luxemburgi és a holland állam alkalmazza.

hvg.hu

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk