kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Ismét indul a Lépj egyet előre program

Ismét indul a Lépj egyet előre program. A szakképzettséggel nem rendelkezők a keret felhasználásától függően május végéig jelentkezhetnek majd azokra az ingyenes tanfolyamokra amelyek december 31-ig a vizsgákkal együtt befejeződnek - közli a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal honlapja.

A program első szakaszát a múlt év februárjában hirdették meg, akkor több mint 28 ezren jelentkeztek, de körülbelül fele részben olyanok, akiknek már volt valamilyen szakképzettsége. Bár jogos igény lenne azok részéről is az ingyenes szakképzésben való részvétel, akik szakképzettsége nem piacképes, az első szakaszban főként csak olyan személyek kaptak lehetőséget a támogatott tanfolyamokra, akik egyáltalán nem rendelkeztek szakmával.

Most a második szakaszban már valamivel több lehetőség lesz arra, hogy a piacképtelen szakmával rendelkezők is támogatáshoz jussanak. A program első szakaszában még alapelvként érvényesült, hogy a rendelkezésre álló 4,2 milliárd forintos forrásból, amelyet 75 százalékban az Európai Unió biztosított, 70 százalékban a legfeljebb nyolc általános iskolai végzettséggel rendelkező személyek képzését finanszírozzák, 21 százalékban az érettségizett szakképzetlenek képzését, és csak 9 százalékos arányban kerülhettek a képzésbe azok, akik már rendelkeztek valamilyen szakképzettséggel.

Az újabb pályázati kiírások alapján a tervek szerint a következő két évben évente 10.000 álláskereső, munkavállaló kap majd lehetőséget valamilyen keresett szakma ingyenes elsajátítására. Az ehhez rendelkezésre álló támogatási keret két évre 10,6 milliárd forint. Ezt 75 százalékban ugyancsak az Európai Unió finanszírozza.

A munkaügyi intézményrendszer egy évben a különféle képzésekbe csaknem 100 ezer személyt von be, ez a program tehát csak a képzések egy részét jelenti. A népszerűség valószínűleg a felajánlott szakmák sokaságával, a képző intézmények közelségével, a képzések jobb időbeosztásával magyarázható. Azok az álláskeresők pedig, akik nem regisztráltatták magukat, vagy olyan munkavállalók, akik a jobb munkaerőpiaci pozíció érdekében akarnak szakmát szerezni, eleve csak ebben a programban vehetnek részt.

A program első szakaszában a képzéseket több mint 300 akkreditált, tehát minőségi képzést nyújtó intézmény kínálta.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk