kapubanner for mobile
Megjelent: 21 éve

Felkészületlen diplomás pályakezdők

A vállalatok egyharmada úgy véli, hogy a diplomás pályakezdők hiányos képzéssel állnak munkába - olvasható a Hay Group most közzétett felmérésében.

A megkérdezett 22 vállalat mintegy fele ipari termelő és külföldi társaság leányvállalata. A kutatás szerint a frissen végzetteknél gyakran hiányzik a megfelelő nyelvtudás, s elenyésző azok száma, akik "kis európai" nyelveket - mint szlovák, cseh, szerb - beszélnek. Gondot okoz, hogy a munkaerőpiacon nincs kellő számú, műszaki - például villamos-, illetve gépészmérnök végzettséget igénylő - munkakörök betöltésére alkalmas, nyelveket beszélő pályakezdő. Ugyanakkor jogászból és közgazdászból túlkínálat tapasztalható.

A diplomás pályakezdők átlagos kezdő éves fix bére - az idei kutatás alapján - az átlagos pályakezdők, tehetséges pályakezdők és hiányterületek szakemberei körében is meghaladta a 2 millió forintot. Ugyanakkor a diplomás pályakezdő nők átlagosan 10 százalékkal kevesebb kezdő fix bérre számíthatnak, mint férfi kollégáik. Két év munkatapasztalat után a bérek növekedésében jelentős különbségek tapasztalhatóak az egyes kategóriák között. A hiányterületek szakemberei számíthatnak a legnagyobb arányú bérnövekedésre, ennek mértéke megközelíti az 50 százalékot.

A vállalatok megítélése szerint a fiatal munkavállalókra vonzerőként hat a vállalati kultúra, illetve a szervezeti felépítés. A fiatalok azonban jobban méltányolják a kihívást jelentő érdekes munkakört, a munkahely stabilitását és a rugalmas munkakörülményeket. Igaz, az első munkahely kiválasztásánál törekednek arra, hogy egy jó nevű cégnél kezdjenek el dolgozni. Ezzel szemben a második munkahelynél már kevésbé érdekes a vállalati arculat; ekkor már fontosabb szempontot játszanak a pénzügyi tényezők.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája

A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, jelenleg 150 ezer megváltozott munkaképességű embernek van munkahelye. Teljes cikk

Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás

Egy friss kutatásban mindössze a dolgozók 6 százaléka érezte úgy, hogy a zene elvonja a figyelmét a munkáról. Teljes cikk

Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a köztévén

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában -... Teljes cikk