kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Több ezer illegális bevándorlót toloncolt ki Franciaország

Franciaország európai területéről január óta több mint 18 ezer illegális bevándorlót toloncolt ki a Nicolas Sarkozy államfő által meghatározott új bevándorlási politika jegyében - mondta Brice Hortefeux bevándorlásügyi miniszter Párizsban.

A francia kormány 2006-hoz hasonlóan idén is 25 ezer, az országban illegálisan tartózkodó külföldit tervez kiutasítani. Tavaly végül összesen 23831 személyt sikerült kitoloncolni.

Az idei közzétett adatokba ugyanakkor beleértendő az a 2500 külföldi - köztük számos román és bolgár - állampolgár is, aki pénzügyi támogatásért cserébe önként tért haza.

A miniszter szerint a kitoloncolásokra vonatkozó idei eredmények részben azért nem kielégítőek, mert Románia és Bulgária európai uniós csatlakozásával a két ország Franciaországban addig illegálisan tartózkodó állampolgárai helyzete automatikusan legálissá vált.

Az év első kilenc hónapjában 322 illegális munkavállalót foglalkoztató vállalkozót állítottak elő a francia hatóságok az előző év 177 munkáltatójához képest, amely 87 százalékos emelkedést jelent. A több, mint 13 ezer ellenőrzött külföldi munkavállaló közül 819-et állítottak elő azért, mert nem volt munkavállalási engedélye. Ez 60 százalékos emelkedést jelent a tavalyi évhez képest.

Brice Hortefeux megerősítette, hogy - az új bevándorlási politika jegyében a családegyesítés csökkentésével - a munkavállalás céljából Franciaországba érkezők arányát szeretné a kormányzat a jelenlegi hétről ötven százalékra növelni. Ezért az eddigi 61-ről 152-re emelkedik azon munkakörök száma, amelyekben a 2004-ben csatlakozott európai tagállamok munkavállalói szabadon vállalhatnak munkát, s ezek között számos, kevés képzettséget igénylő foglalkozás - mint például takarító vagy hentes - is szerepel. A nem európai országok állampolgárainak kétoldalú megállapodások keretében harminc munkakörben nyitja meg Franciaország a munkaerőpiacát, de ezen a listán csak magas képzettséget megkívánó munkakörökbe keresnek külföldi munkavállalókat.

Tavaly 200 ezer külföldinek adtak ki tartózkodási engedélyt a francia hatóságok, ez öt százalékos csökkenést jelent az elmúlt három évben.



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk