kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Ketyegő bomba a siker útjában

Mi kell ahhoz, hogy sikeresek legyünk? Sokféle választ tudunk adni erre a kérdésre…DE! Mégis van egy dolog, ami miatt az egész akár egyik napról a másikra dőlhet meg: ez pedig a stressz. Mérsékelhető és elkerülhető a stressz, de hogyan? Erre javasol megoldásokat az X-SIGHT Vezetési Tanácsadó írása.

A fejlesztési programokon is felmerül "a stressz mint hátráltató tényező a siker útjában" téma, egy felsővezető az energia-szektorból így fogalmazott:

„A stressz lassan, szinte észrevétlenül lett az életem része. A legnagyobb kihívást a versenyfutás az idővel jelenti, hogy egyszerre megfeleljek a munkahelyemen, becsülettel felkészüljek a vizsgákra és mellette éljek is…”


Hogyan kezelhetőek ezek a helyzetek a legegyszerűbben?

A stressznek két fő típusát különböztetjük meg,
mindkettőre léteznek bevált megküzdési stratégiák.


1. Ismerten stresszt okozó, gyakran visszatérő szituáció



Ezek azért jelentenek kisebb kihívást, mert fel tudunk rájuk készülni.

Az első és legfontosabb lépés az önismeret. Vagyis rendszeresen vizsgálni kell önmagunkat, testi és lelki reakcióinkat, valamint figyelni az ismétlődéseket, például, hogy mi, vagy éppen ki váltja ki belőlem a stresszt? Mikor és hol történik? Meddig tart? Hogyan éled meg a teljes esemény sorozatot? Miért okoz ez stresszt?

A következő lépés a megoldás felé a 4K módszer alkalmazása, így ezt a fajta stresszt akár meg is előzheted:

Kerüld el a szükségtelen helyzeteket

Ha tudod magadról, hogy minden reggel felhúzod magad azon, hogy ülsz a dugóban, akkor ne hajszold bele magad újra és újra ebbe a helyzetbe, hiszen az ilyen esetekben sokszor csak kreativitás kérdése egy igazán frappáns megoldás.

Például indulj egy másik útvonalon (még akkor is ha hosszabb), vagy ha megteheted, válassz másik közlekedési eszközt, esetleg indulj korábban, sőt, ha van rá lehetőséged, maradj otthon és dolgozz homeoffice üzemmódban.

Készíts tervet!

Előre szólnak, hogy lesz egy fontos megbeszélés, ahol teljesítened kell, és már előtted van a kollégáid kritikus arckifejezése? Ilyenkor leltározd végig magadban a lehetséges kimeneteleket és készülj fel mind szakmailag, mind mentálisan minden eshetőségre. Kezeld az érzelmeidet nyíltan, oszd be az idődet okosan, és legyél proaktív. Önmagában az, hogy átgondolod a lehetséges forgatókönyveket, nyugtató hatású.

Közelítsd meg másként!

Mindig ugyanazok az apróságok bosszantanak fel bizonyos kollégáddal kapcsolatban? Egy békés pillanatodban gondold át magadban, hogy az adott eseteknek mi lehet a pozitív oldala, mit tudsz tanulni belőlük. Ha még ez sem segít, akkor használd az empátia ősi fegyverét és képzeld magad a másik fél helyébe. Legtöbbször azt fogod tapasztalni, hogy nem rossz szándék áll a jelenség mögött.

Kezdd el elfogadni azokat a dolgokat, amiken nem tudsz változtatni!

Ha a helyzet kilátástalan, nincs más választásod, mint elfogadni az adott helyzetet úgy, ahogy van. Ilyenkor legjobb, ha beszélsz valakivel, aki kívülről látja az egészet, és ezáltal fel tudja oldani benned a frusztrációt. Persze ez nem azt jelenti, hogy ennyivel meg is oldódott, de ha a megfelelő emberrel osztod ezt meg, akkor garantáltan jobban fogod magad érezni és könnyebben fogod megtalálni a hosszú távú megoldást. Szintén segíthet, ha tudatosítod, hogy hol van a hatásköröd és az érdekeltségi köröd határa.

2. Ismeretlen, váratlan szituáció, éppen ezért nem lehet rá felkészülni



A stresszreakció a túlélési ösztönünkből fakad és olyankor is bekapcsol, ha valójában nincs veszélyben az életünk. Éppen emiatt nem is tudatosul rögtön, hogy mi is történik valójában, ezért nem tudod egy döntéssel felülírni. A legegyszerűbb technika, amit alkalmazni tudsz, hogy a testedet nyugalmi állapotba hozod - fiziológiai értelemben - annak érdekében, hogy az agy elhiggye, valójában nincs veszélyhelyzet.

Top 10 javaslat a test ellazítására

1. Légzési gyakorlatok
Cél, hogy lassan és mélyen lélegezz. Tanuld meg a hasi légzést.

2. Ismétlődő mozdulatsorok, sport tevékenység
Így könnyebb a jelenre koncentrálni.

3. Helyváltoztatás, környezet változtatás
Kizökkent egy kilátástalannak tűnő szituációból.

4. Zene
Bármi, ami egy kellemes emléket idéz fel benned.

5. Vizualizáció
Képzeld magad egy kellemes, nyugodt környezetbe, válts háttérképet az eszközeiden.

6. Állatok jelenléte
Kutatások bizonyítják, hogy az állatok, házi kedvencek jelenlétében jó érzéseket kiváltó oxitocin hormon szabadul fel szervezetünkben, ami egyúttal vérnyomáscsökkentő hatású is.

7. Apró szívesség másnak
Ahelyett, hogy a magad problémájával foglalkoznál, tedd szebbé egy kollégád napját nem várt jó cselekedettel.

8. Illatok
Amikhez boldog pillanatokat társíthatsz.

9. Rágózás
A rágózás az evésre emlékezteti a szervezetet, ezt az agy többek között úgy értelmezi, hogy biztonságban vagy.

10. Vízzel való érintkezés
Ez az emberi érintést és a születés előtti ős-élményt idézi fel benned, nyugalmat ad.

A nyugalmi állapotot tehát akkor lehet a leghatékonyabban elérni, ha az agyunkat sikerül átkapcsolni. Minél több érzékszervre vagyunk hatással egy időpontban annál gyorsabban érjük el a kívánt állapotot.

„Engem egy különleges tréning megismertetett egy új eszközzel, ami segít kikapcsolni és kiváló csapatépítő eszköz is. Ez a SUP. A tréning után többen felkerestünk egy Budapesthez közeli tavat, ahol ismételten próbálkoztunk állva maradni a deszkán. Nagyon forró és fülledt nap volt, a víz annyira tiszta, hogy 3-4 méter mélyre le lehetett látni, halakat és teknőst is láttam. A tó közepén álltam, amikor jött az az igazi nyári zápor, meleg vízcseppekkel, napsütéssel, szivárvánnyal. Azt hiszem az volt az év legharmonikusabb pillanata. Azóta gyakran visszaemlékezem erre a pillanatra, ami megnyugtat...vihar után szivárvány” - idézte fel emlékeit egy HR vezető, aki csapatával részt vett egy új generációs stressz kezelési tréningen.

A tréningpiacon is elérhető már néhány különleges program, amelynek fő fókuszában a stresszkezelés áll. Ezek a formabontó programok nem csak elméleti, hanem gyakorlatias, élményközpontú megközelítéssel adnak hatékony segítséget mind egyéni, mind csapat szinten.

X-SIGHT Vezetési Tanácsadó Kft.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Honnan tudhatjuk, hogy már nem egészséges az, amennyit dolgozunk?

"Ha elfelejtjük, hogy kell feltöltődni. Elfelejtjük, hogy az este nem arra való, hogy hazavigyük a munkát és otthon folytassuk, hanem arra, hogy... Teljes cikk

Hogyan támogassuk a stresszel küzdő kollégát? - Ezt tanácsolja a mentálhigiénés szakértő

Egy friss felmérés szerint az Egyesült Királyság tízből kilenc dolgozó érzett magas vagy extrém mértékű nyomást és stresszt az elmúlt egy... Teljes cikk

Rekordmennyiségű ember hagyja el hosszan tartó betegség miatt a munkahelyét

Egy jelentés szerint az 1990-es évek óta most emelkedett az eddigi legmagasabb szintre a munkaerőpiacot hosszú távú betegség miatt elhagyó emberek... Teljes cikk